Kiszli Vanda sorozatban ötödször nyerte meg a kajak egyesek versenyét a maratoni kajak-kenu világbajnokságon, a dániai Vejen Koldingban, ahol szombaton négy felnőtt és egy ifjúsági szám küzdelmeit bonyolították le.

A magyar szövetség honlapja szerint Kiszli magabiztos pályával védte meg címét a 24,3 kilométeres versenyben, ezzel pályafutása nyolcadik vb-címét ünnepelhette. Czéllai-Vörös Zsófia is az élbolyban haladt, ő végül a hetedikként zárt.

A kenus Kövér Márton óriási hajrát követően ezüstérmes lett C-1 21 kilométeren.

A BHSE kilencszeres világbajnoka sorozatban harmadszor lett második egyesben. Ugyanebben a számban Simon Sebestyén a hetedik helyen rúgta be a hajóját és Hegedűs Karolina is ugyanezt a pozíciót szerezte meg a nők hasonló számában.

Férfi K-1-ben (27,6 km) két fiatal képviselte a magyar színeket, Sellyei Csanád 12., Péli Zalán 19. lett.

Az ifjúságiak éremgyűjteményét Kékesi Árpád gyarapította tovább, miután K-1 21 kilométeren a harmadik helyen ért a célba.

A magyar küldöttség így a zárónap előtt hat arany-, három ezüst- és négy bronzéremnél jár, amellyel továbbra is vezeti az éremtáblázatot.

M4Sport

Kiemelt kép: Kiszli Vanda (MTI/Kovács Tamás)