Magánadományok tették lehetővé az ortodox kápolna létrehozását a fővárosban.

A történelmi múlt is arra int, hogy meg kell teremteni a keresztények, a katolikusok és ortodoxok egységét – mondta Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) alapító elnöke az EMT védnökségével magánadományból létesített ortodox kápolna felszentelésén vasárnap Budapesten.

A kápolnaszentelő szertartást a Pannonhalmi Főapátság meghívására hatnapos látogatáson Magyarországon tartózkodó I. Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka és Arseionos Kardamakis érsek-metropolita celebrálta.

Az EMT a keresztények egységének megteremtéséért a maga erejével megpróbál mindent megtenni és boldogok, hogy ezt a vasárnapi felszentelést maga az egyetemes pátriárka végezte el – mondta Lomnici Zoltán.

Felidézte, hogy I. Bartholomaiosz, aki az ortodox egyház több százmillió hívét képviseli, két évvel ezelőtt vette át az EMT kitüntetését, élen jár abban, hogy az ortodox és a katolikus keresztény hívek tovább közeledjenek egymáshoz.

Az EMT alapító elnöke történelmi múltidézése során méltatta az ortodox egyház szentje, Szent László magyar király lánya, Szent Piroska jótékonykodását.

Felidézte azt is, hogy a katolikus és az ortodox egyház által egyaránt szentként tisztelt államalapító Szent István király gondosan ügyelt arra, hogy az első magyarországi szerzetesrendek között ortodox is tevékenykedhessen.

Ezek a történelmi cselekedetek, a két egyház közös múltját jelentik – fogalmazott Lomnici Zoltán.

Az ünnepélyes felszentelés során I. Bartholomaiosz köszönetet mondott és háláját fejezte ki az adományozónak és a magyar kormánynak, amely – mint az egyházfő fogalmazott – Budapest történelmi központjában biztosított helyet az ortodox kápolna számára.

A konstantinápolyi egyetemes pátriárka külön köszönetet mondott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, akit barátjának nevezett.

Az eseményen Szunai Miklós adományozónak, az EMT főtitkárának, Arsenios Kardamakis Ausztria metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája „az egyházért való mindenkori munkálkodásért, az elismerés és köszönet jeleként” ezüst érdemkeresztet adományozott.

MTI