A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) kiszélesíti civilközpontú érdekvédelmi tevékenységét az élelmiszer kis- és nagykereskedelem szereplői felé – közölte Csizmadia László, a CÖKA kuratóriumának elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Elmondta, a CÖF-CÖKA előkészítő tárgyalások után szerződést kötött a Munkástanácsok Országos Szövetségéhez tartozó Egyenlő.hu szakszervezettel. Az együttműködés célja, hogy „szélesebb társadalmi bázisra vigyék” az élelmiszer kis- és nagykereskedelemben dolgozó munkavállalók és családjaik érdekképviseletét.

    „Az elmúlt években az élelmiszerárak inflációs növekedése negatívan befolyásolta az emberek életkörülményeit, a munkavállalók bére ugyanakkor nem követte a sok esetben indokolatlan áremelkedést” – magyarázta, hozzátéve:

a pilot programként induló kezdeményezésük „újszerű megoldást” jelent az érdekvédelem területén.

Kiemelte: az elmúlt időszakban a cégek nyereséges működtetése nem tükrözte vissza a munkavállalók megbecsülését, a reálbérek csökkentek. A munkavállalókat képviselő szakszervezetek pedig sok esetben „kádári hagyományokat követtek” és megkérdőjelezhető hatékonysággal tevékenykedtek – fűzte hozzá.

Csizmadia László közölte:

a CÖF-CÖKA és az Egyenlő.hu közös tevékenységének első lépése a „Kvalitás bizottság” létrehozása lesz,

amely javaslatai révén „a munkahelyi béke és a családias környezet megőrzésén” fog munkálkodni. Szavai szerint javasolni fogják többek közt, hogy a multinacionális vállalatokra kivetett különadót „a gazdaság helyzetének javulásával összhangban” vezesse ki a kormány, a cégek pedig vállalják az adócsökkentésből adódó egyidejű, arányos béremeléseket.

    Kezdeményeznék továbbá az úgynevezett nyereségjegy bevezetését is, amellyel – növekvő nyereség esetén – a cégek egyfajta szociális juttatásként elismerhetnék a munkavállalóikat.

Az együttműködő szervezetek kormányrendeletben rögzítenék annak lehetőségét, hogy az élelmiszer-kiskereskedelemben dolgozó multinacionális cégek havonta egy alkalommal, ellenőrzött módon, bizonyos értékhatárig biztosítsanak beszerzési áron helyben vásárlási lehetőséget a saját dolgozóiknak.

A kuratóriumi elnök hangsúlyozta, hogy a munkahelyi békesség, valamint a munkavállalók családjainak támogatása össztársadalmi érdek, ezért közös gondolkodásra hívják az érintett cégek tulajdonosait, munkáltatóit, a munkavállalókat és „a gondoskodó államot” is.

cöf sajtótáj 20230926

Fotó: civilek.info

Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu szakszervezet elnöke az elmúlt évek legnagyobb eredményének nevezte Magyarországon a teljes foglalkoztatást, amit szavai szerint fenn kell tartani, mert a munkahely „a létbiztonságot, a megélhetést jelenti” az emberek számára.

Kitért arra is, hogy együttműködésük szlogenje az „egy hajóban evezünk”, amely azt jelzi, hogy a munkavállalók, a munkáltatók és az állam érdekei közösek.

„Békét, biztonságot akarunk, kiszámítható jövőt a családoknak, aminek egyik feltétele a tisztességes munka és a tisztességes fizetés”

– húzta alá Bubenkó Csaba.

Beszélt arról is, hogy „nemzetünk gazdasági erejét növelni kell, ezért fontos a magyar termékek széles körű megjelenítése a magyar kereskedelmi és nemzetközi piacokon”.

Rögzítette: a magyar élelmiszeripar biztosítja a függetlenséget, csökkenti a kiszolgáltatottságot, és munkát biztosít a magyar embereknek.

Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője kiemelte: modern, nemzeti alapú szakszervezeti törvény, mögötte pedig modern, nemzeti szakszervezeti rendszer kiépítése a cél. Úgy fogalmazott,

a meglévő, 1991-ben életbe lépett szakszervezeti törvény „nem alkalmas arra, hogy a modern szakszervezetiség alapjául szolgáljon”.

Nemcsak azért, mert a jogszabály több mint három évtizede született, hanem azért sem, mert céljának elsősorban azt tekintette, hogy a rendszerváltozás után a szakszervezeti vagyon felosztásának módjáról alkosson normákat – magyarázta.

„Úgy látjuk, még mindig hiányzik a – valójában elmaradt – rendszerváltozás a szakszervezetek esetében, ez pedig részben az egységes szabályozás hiányosságára vezethető vissza” – mondta.

A sajtótájékoztatón Csizmadia László és Bubenkó Csaba aláírta a szervezetek együttműködéséről szóló szerződést.

MTI

Címlapkép: Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu szakszervezet elnöke (b) és Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) kuratóriumának elnöke (j) kezet fog a szervezetek együttműködéséről szóló szerződés aláírása után a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatóján Budapesten 2023. szeptember 26-án. A CÖF-CÖKA kiszélesíti civilközpontú érdekvédelmi tevékenységét az élelmiszer kis- és nagykereskedelem szereplői felé. MTI/Soós Lajos