Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a napokban arról beszélt, hogy Ukrajna teljesítette az összes EU-csatlakozáshoz szükséges kritériumot, hogy megkezdhesse tárgyalásokat az unióval. Kijev célja, hogy az Európai Unió teljes jogú tagjelöltjévé váljon – mondta az ukrán miniszterelnök, miközben fogadkozott, hogy országát két éven belül bevezeti az EU-ba.

Egyre hevesebbé válik az uniós bővítésről szóló vita. Mint ismeretes Franciaország és Németország a tagsági státusz több típusát bevezetni szándékozó tervezetet készített.

Az ukrán kormányfő jelezte, hogy Ukrajna nem törődik bele egy lassított csatlakozási folyamatba.

„Minden erőfeszítést megteszünk annak érdekében, hogy Ukrajna az Európai Unió teljes jogú tagjává váljon. Ez minden ukrán számára fontos” – mondta Smihal.

Bár megjegyezte, hogy végső soron a tagállamok döntenek a csatlakozásról, hozzátette: „Biztos vagyok benne, hogy két éven belül maradéktalanul készen állunk arra, hogy az Európai Unió része legyünk.”

Bár nyolc ország kapott már tagjelölti státuszt, amelyek évek óta várnak, hogy a csatlakozási folyamat következő lépcsőfokára léphessenek, az ukrán kormányfő szerint Ukrajnát egyedi esetként kell kezelni.

„Teljes jogú tagok akarunk lenni, mert Ukrajna ma az egyetlen ország az egész világon, amely nagy árat fizetett azért, hogy az Európai Unió tagjává váljon”

– jelentette ki Denisz Smihal, aki hozzátette, hogy az ukránok több mint 90 százaléka támogatja, hogy országuk az unió teljes jogú tagjává váljon. Az ukrán miniszterelnök elmondta, hogy Ukrajna eleget tett mind a hét feltételnek, amelyet az Európai Bizottság 2022 júniusában megszabott.

Ugyanakkor itt meg kell említeni, hogy Magyarország továbbra is kifogásolja, az ukrán parlament által elfogadott kisebbségi törvényt, amely értelmében a magyar kisebbségek alkotmányos jogait sérelmek érik – Kárpátalján majdnem száz magyar iskolának tiltották meg, hogy magyar tannyelvű iskolaként folytassák működésüket.

Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország rádióműsorában, Ukrajna esetleges európai uniós csatlakozásáról szólva kijelentette: óvatos lenne ezekkel a tervekkel. Ahhoz ugyanis minden tagállamnak hozzá kell járulnia, és egyelőre nem tapasztalja a magyar parlament részéről azt a “leküzdhetetlen vágyat”, hogy két éven belül megszavazza azt.

A magyar miniszterelnök arra is rámutatott, hogy nem megkerülendő kérdés, hogy szabad-e megkezdeni a tárgyalást egy olyan országgal, amely területi háborúban van, így nem tudható, mekkora a területe, mennyi a népessége. Hozzátette: Az egész európai uniós rendszer, például a támogatások kiosztása ezen adatokra épül.

Erre a feltevésre Oleg Nikolenko a Facebook-oldalán válaszolt„Pozitívan vesszük tudomásul, hogy Magyarország miniszterelnöke aggódik Ukrajna európai uniós csatlakozása miatt. Tájékoztatjuk, hogy Ukrajna nem változtatta meg területét nemzetközileg elismert határain belül.”

Forrás: Politico,hirado.hu, Mandiner

Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtóhivatal- Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben