Az anyaszentegyház minden nyelven beszél, a hitet a helyi nyelvjárásokban az édesanyák és a nagymamák adják át.

Az egyház világméretű jelenlétét, valamint a hitnek egyszerű nyelven és egyszerű gesztusokkal való terjesztését sürgette Ferenc pápa a Szent Péter téren tartott szombati ünnepi misén, melyen huszonegy új bíborost kreált.

Ferenc pápa homíliája elején köszönetet mondott, amiért a bíborosi testület új tagjai a világ számos részét, a legkülönbözőbb nemzeteket képviselik.

Az anyaszentegyház minden nyelven beszél

– jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy Jézus Krisztus halálának és feltámadásának híre saját nyelveinken érkezett el hozzánk, nagyszüleink és szüleink, a katekisták, a papok, szerzetesek ajkain és gesztusain keresztül.

„Ne feledjétek, hogy a hitet a helyi nyelvjárásokban az édesanyák és a nagymamák adják át”

– jelentette ki Ferenc pápa.

Megjegyezte, hogy a hit átadása, terjesztése, vagyis az evangelizáció minden korban „aktuális adománynak” számít. A bíborosok feladata pedig az evangelizáció erejének fenntartása, mivel Isten népének tagjai és nem hivatalnokok. Az egyház sem életjáradékból tartja fenn magát, nem valami értékes, de élet nélküli régészeti lelet.

„Az egyház és minden ember, aki a keresztségben részesült, Isten mai valóságában él”

– mondta.

A pápa a bíborosi testületet egy szimfonikus zenekarhoz hasonlította, amely egyensúlyt és összhangot teremt a különbözőképpen szóló hangszerek között még akkor is, ha hol csak az egyik hangszer szól, hol a másik, hol mindannyian egyszerre.

„A különbözőség szükséges és elengedhetetlen, de minden hangnak a közös tervhez kell hozzájárulnia, ezért alapvető a kölcsönös meghallgatás”

– jelentette ki.

A pápa júliusban jelentette be, hogy 21 új bíborost nevez ki, akik közül 18-an nyolcvan éven aluliak, vagyis részt vehetnek egy esetleges következő pápaválasztáson (konklávé). A szertartás elején a pápa átadta az új bíborosoknak címtemplomuk titulusát, a bíborosi gyűrűt és a bíborszínű birétumot, amely a fejfedőnek felel meg.

Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta ez a kilencedik konzisztórium. Az új bíborosokkal 136-ra emelkedik a pápaválasztó bíborosok száma, majd év végéig ismét csökken, mivel addigra többen betöltik a nyolcvanadik életévüket, így elesnek a konklávén való részvétel lehetőségétől. Az argentin Ferenc pápa az utóbbi tíz évben jelentősen módosította a bíborosi testület földrajzi összetételét: a pápaválasztó bíborosoknak jelenleg több mint fele a világ déli, fejlődő térségeit képviseli.

Szombat este ökumenikus imavirrasztást tartanak a Szent Péter téren. Ferenc pápa hívta meg a különböző felekezetek vezetőit és fiatalokat az október 4-én kezdődő szinódus munkája előtt. A téren kiállítják azt a híres feszületet, amelynél Assisi városában, Szent Damján templomában a 13. században Szent Ferenc imádkozott.

A virrasztást Ferenc pápa vezeti, jelen lesz I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és az anglikán egyházat vezető Justin Welby canterburyi érsek.

MTI

Kiemelt kép: Tiziana Fabi / AFP