November 1-től Zala, Somogy és Bács-Kiskun vármegye is csatlakozik az új alapellátási ügyeleti rendszerhez – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).

Az ügyeletek központi telefonszáma felnőttek és gyerekek esetében is a 1830. A telefonszám a teljes ügyeleti időszakban, hétköznap 16 óra és másnap reggel 8 óra között, hétvégéken és ünnepnapokon pedig egész nap hívható.

A hívással a beteg szakszerű tanácsot kap, szükség esetén a tartózkodási helyére sürgősségi ügyeleti autót, vagy életveszély esetén azonnal mentőt küldenek, bármely településen is tartózkodjon az ellátásra szoruló.

Hozzátették: az Országgyűlés által decemberben elfogadott egészségügyi alapellátásról szóló törvénynek megfelelően fokozatosan és a terv szerint zajlik az új, egységes ügyeleti rendszer bevezetése.

Február elsejétől elsőként Hajdú-Bihar vármegyében élesedett az új ügyelet, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Békés, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém, Heves, Tolna, Csongrád-Csanád vármegye csatlakozott.

Az eddigi tapasztalatok és a több mint 180 ezer ügyeleti ellátásban részesített

beteg visszajelzései alátámasztják, hogy az egységes rendszer jól működik és minden rászorulónak a legmegfelelőbb ellátást biztosítja – írták.

Az új ügyeleti rend az ország többi vármegyéjében fokozatosan fog életbe lépni, amiről a lakosságot és a háziorvosokat is folyamatosan tájékoztatják.

A változásig a többi vármegyében az eddig megszokott rend szerint működik az orvosi ügyelet. A jövő év elejére – egyelőre Budapest kivételével – az egész országban egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer fog működni Magyarországon – olvasható a mentőszolgálat közleményében.

Az új ügyeleti rendszer felépítésének és működésének az egyes csatlakozó vármegyékre vonatkozó részletei a www.mentok.hu/ugyelet internetes oldalon érhetők el.

MTI

Címlapkép: Országos Mentőszolgálat Facebook