Az Oscar-díjas színésznő nem először jár Magyarországon, ám amíg 13 éve egy városszéli, a nagyvilágtól viszonylag elzárt luxusvillában lakott a családjával, most a fővárosi forgataghoz közelebb keresett ideiglenes otthont.

A világsztár a budai vár közelében találta meg azt – a minden kényelemmel ellátott – luxusapartmant, amelyben a hosszú forgatási napok végén álomra hajtja a fejét, amíg Budapesten dolgozik.

A hollywoodi díva ugyan próbál nem feltűnést kelteni, többen látták már távozni vagy érkezni a környéken.

– Az épületegyüttesnek két kijárata van, az egyik egy nyugodtabb, kevésbé forgalmas mellékutcára nyílik. Ugyan az épületben van zárt garázs, de Angelina Jolie minden alkalommal az utcán várja az érte érkező fekete Mercedest, amely aztán elviszi a forgatásra. A színésznő mindig a hátsó ülésen foglal helyet, miután kedvesen üdvözöli a sofőrt – árulta el a Blikk informátora.

A lap munkatársai több környékbeli lakót is megkérdeztek, tudnak-e arról, milyen híres „szomszédjuk” lett, de eddig nem találkoztak a mozicsillaggal, sőt, semmilyen különleges felhajtásnak nem voltak tanúi az elmúlt napokban.

Az interneten fellelhető adatok szerint Angelina Jolie-nak akkor sem kell messzire mennie, ha a szabadidejében bármi kívánsága lenne, az épületben elérhető szolgáltatások ugyanis lehetővé teszik, hogy akár ötcsillagos szállodai élményben legyen része.

Igaz, ezért mélyen zsebbe kell nyúlni: a több mint 200 négyzetméteres, három hálószobás lakás bérleti díja ugyanis 5000 euró azaz nagyjából 2 millió forint havonta.

A szolgáltatások azonban megérik, hiszen amellett, hogy éjjel-nappal a lakók rendelkezésre állnak a munkatársak, akik bármilyen kívánságot teljesítenek, az épületben korlátlan spa és wellness-szolgáltatással is ki lehet kapcsolódni. A medencén kívül masszázs és szauna is a lakók feltöltődését szolgálja, sőt van edzőterem is. Takarítást, mosást is lehet kérni, valamint szobaszerviz is segíti a lakókat abban, hogy a lehető legnagyobb komfortban, luxusban, de mégis a saját lakásuk magányában tudják élni a mindennapokat. A zavartalan nyugalomért a biztonsági szolgálat felel.

A görög származású operaénekes, Maria Callas bőrébe bújó Angelina Jolie október vége óta forgat Budapesten, ám azóta arra is volt ideje, hogy ő maga is megnézzen egy operát.

Csütörtökön ugyanis vendégként látogatott el az Operaházba, ahol annyira meghatódott Verdi Rekviem című művén, hogy a könnyeit törölgette az előadás végén.

Blikk.hu

Borítókép: Angelina Jolie csütörtök este ellátogatott az Operába
Forrás: Blikk/Nagy Attila