A Weltwoche főszerkesztője nagyra becsüli a magyar miniszterelnök politikáját, szerinte a magyarok jobban tudják, Magyarország korrupt-e vagy sem, mint a nyugati, Orbánt ütlegelő Magyarország-szakértők.

November 22-én a Weltwoche című svájci lap meghívására Zürichben tart pódiumbeszélgetéssel egybekötött előadást Orbán Viktor miniszterelnök – adja hírül az időközben már németországi kiadással is rendelkező lap kiadó-főszerkesztője, Roger Köppel.

A főszerkesztő videóüzenetében elmondta, „az elsöprő érdeklődés miatt a rendezvényre néhány órán belül minden jegy elkelt”, úgy tűnik, hogy a svájci közönség körében Orbán Viktor

„egyfajta rocksztár, aki gond nélkül megtölt egy nagy termet”.

Köppel úgy látja: a szólás és vélemény szabadságát képviselő Weltwoche 90. évfordulójára szervezett rendezvényhez nem is illene jobban más, mint Orbán Viktor,

„egy jelentős európai politikus, aki emellett európai disszidens is, mert gyakran van bátorsága ellenkormányozni”.

Az újságíró a rendezvény örömére most különadást készített arról, hogy mit becsül Orbán Viktor politikájában. Mint elmondta, „jóformán kényszerített erre a különadásra az a teljesen félrevezető hírszolgáltatás, amit országszerte olvasni lehet Orbán Viktorról”, miszerint a magyar miniszterelnök antidemokratikus, autoriter, és személyében korrupt is. Szerinte ezek vállalhatatlan állítások, hiszen

ha ilyen módon lealázzuk őt, az pofon a szavazóinak is, akiknek ezzel azt mondjuk, hogy ti egy diktátorra buktok, nincs ki mind a négy kereketek”,

és hogy „nem is olyan okosak ezek a magyarok, nem látták ezt át, én bezzeg jobban tudom Brüsszelből vagy innen a zürichi szerkesztőségből”.

Ezek Orbán politikai sikerei

Köppelnek elege van abból, hogy a rengeteg kritika mellett a miniszterelnök politikai sikereiről soha nincs szó – ezért félórás különadásában pontokba szedve elmagyarázta, miért becsüli Orbán Viktort.

Az első ok az, hogy „Orbán kormánya stabilizálta Magyarország gazdaságát a 2008-as pénzügyi válság után”, sikerült jelentősen csökkentenie a munkanélküliséget, az EU átlagát meghaladó GDP-növekedést produkálnia. S miközben „Magyarország a gazdasági válság alatt hasonlóan rosszul állt, mint Görögország, a magyaroknak az egész színház és hatalmas fanfárok nélkül sikerült saját erőből – természetesen az EU-val együtt – kihúzni magukat a mocsárból” – elemez Köppel, aki emellett megemlíti Magyarország magas beruházásvonzó képességét és vonzó adórendszerét is. Szerinte azért nem olvasni sehol, hogy a magyar tao az EU legalacsonyabbja, mert Németországban masszívan felszöktek eközben az adók, és

nem olvassák szívesen, hogy Magyarország valamit máshogy, jobban csinált, nehogy a saját kudarcuk nyilvánvalóvá váljon”.

A második ok a családpolitika. Köppel emlékeztet: az Orbán-kormányok számos olyan szociális juttatást vezettek be, amelyek javították sok magyar állampolgár életminőségét, különös tekintettel a családokra –

„konzervatív családpolitikát folytat annak érdekében, hogy Magyarország ne haljon ki”. Emellett csökkentette a személyi jövedelemadót és az alapvető élelmiszerek áfáját is.

Ki is a korrupt?

Harmadrészt Roger Köppelnek nagyon a bögyében van, hogy a magyar miniszterelnököt folyamatosan korrupcióval vádolják a német nyelvű sajtóban. Emlékeztet: az elmúlt években Magyarországon felállították az Integritás Hatóságot, elfogadtak egy whistleblowereket védő törvényt, erősítették a közbeszerzések átláthatóságát. Ráadásul a 2022-es választáson felsorakozott egyesült ellenzéknek

nem sikerült áttörnie Magyarországon azon elbeszélésével, hogy Orbán Viktor korrupt kormányfő lenne”,

miközben „ezt az elbeszélést a mi médiánk egy az egyben, szűretlenül mondja el, mert az újságírók nálunk nem olyan politikai irányultságúak, mint Orbán Viktor, s ahelyett, hogy ezt egyszerűen csak elismernék, megpróbálják a másikat bizonyítatlan morális vádakkal lehúzni”.

Hangsúlyozza: „Nagy a bizalmam a magyar választók érettségében”, és az, hogy a korrupciós vádak „a választóknál nem mennek át, azt jelzik a számomra, hogy a magyarok mégiscsak jobban tudják a dolgukat, mint a Magyarország-szakértők a mi médiumainkban, akik Orbánt ütlegelik”.

A magyar külpolitika sem rossz

Köppel negyedik pontja a migrációról szól: elismeri, hogy „Orbán vehemensen védekezett az EU által javasolt kvótákkal szemben”, melynek eredményeképpen Magyarország ma Európán belül biztonságos ország alacsony bűnözési rátával, s „lassan Orbán legnagyobb kritikusainak is el kellene ismerniük,

hogy az ördögként lefestett miniszterelnök 2015-ben tisztábban ítélte meg a helyzetet, mint sokan a német politikában –

akik most hangosan panaszolják, hogy az utcáikon Izrael-ellenes tüntetések és lázongások zajlanak”.

Ötödrészt azt is értékeli a svájci újságíró, hogy Orbán Viktor „szuverenitást és függetlenséget vitt a külpolitikába”, és érvényesítette a magyar érdeket, többek között a keleti nyitás politikájával, az Oroszországgal fenntartott tárgyilagos együttműködéssel is.

„Orbán Viktor nem Európa-ellenes, hanem Európa-párti, az európai sokszínűség harcosa. Még csak nem is EU-ellenes, hanem bizonyos érzékeny területen az EU hibás fejlődési irányainak kritikusa” – magyarázza Köppel.

Zárásul megjegyzi: szerinte „nagyon-nagyon veszélyes elvitatni egy ország jogállami voltát, s erre hivatkozva nem kifizetni a szerződések szerint járó összegeket” csak azért, mert egy demokratikus, jogállami módon megválasztott kormány nem átallja használni a többsége adta jogokat. Ez ugyanis „épp azt az elégedetlenséget korbácsolja fel, amely hozzájárul ahhoz, hogy az Orbán Viktorhoz hasonló politikusokat széles körben becsülik”.

Mandiner

Kiemelt kép: Mandiner/Ficsor Márton