A magyaroknak fontos a szolidaritás vállalása, nem öncélú munkát végzünk, kiállunk a világban üldözött és sérülékeny helyzetben lévő keresztény testvérekért – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az üldözött keresztényekért való szolidaritás nemzetközi napján (Red Wednesday) rendezett konferencián.

Magyarország nemzetközi segítségnyújtási programja, a Hungary Helps Program segítséget nyújt a világban szenvedőknek, a magukra hagyatott embereknek és kiemelten igyekszik megóvni az üldözött keresztények életét, miközben segíti megőrizni közösségüket – hangsúlyozta Azbej Tristan államtitkár.

Ma minden hetedik keresztényt valamiféle üldöztetés ér a világban, 360 millió keresztény van abban az helyzetben, hogy hite miatt kisebb vagy nagyobb üldöztetésnek, kirekesztésnek vagy diszkriminációnak van kitéve – mutatott rá az államtitkár, hozzátéve: a magyar misszió középpontjában áll felhívni erre a magyar és nemzetközi közvélemény figyelmét.

A KKM államtitkára szerint annak ellenére, hogy naponta 15 keresztényt gyilkolnak meg a hitük miatt, a nemzetközi fórumok, jogvédő tanácsok és a nagy nemzetközi segélyszervezetek nem foglalkoznak ezzel.

A magyar program már több mint 50 országban hitelkezdeményezéseken keresztül is segítséget nyújt az üldözött keresztények közösségeinek.

Azbej Tristan elmondta, hogy az Iszlám Állam által feldúlt Ninivei-fennsíkon a kétezer éves kereszténység megmaradásához kutak fúrásával járulnak hozzá, míg Szíriában a sokat szenvedett keresztény közösségnek mikrofinanszírozási programot biztosítanak. Támogatják a nehéz helyzetben lévő keresztény téglavető munkások gyerekeinek oktatását Pakisztánban, Kongóban pedig az egyik római katolikus egyházmegye finanszírozására indult program. Nigerben a helyi római katolikus egyházmegyén keresztül a belső menekült gyermekek oktatását biztosítják, de segítséget nyújtanak több, hátrányos helyzetben lévő keresztény gyülekezet templomának megóvására is – emelte ki az államtitkár.

Magyarország a Hungary Helpsen keresztül hozzájárul az UNESCO egyik kiemelt céljához, a kulturális örökség nemzetközi védelmének biztosításához – jelentette ki az államtitkár, aki szerint a projektek révén az egyes válságövezetekben helyreállított kulturális értékek erősítették a stabilitást és a közösségek fejlődését. Példaként említette a szíriai Krak des Chevaliers középkori lovagvár folyamatban lévő helyreállítását.

Azbej Tristan elmondta, hogy Nigériából érkezett a konferenciára Wilfred C. Anagbe, a Makurdi egyházmegye püspöke, aki a konferencia előtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel beszélt az afrikai országban dúló válságról, amely miatt a magyar kormány kétmillió forintos azonnali támogatást ajánlott fel az ország belső menekültjeinek ellátására.

Azbej Tristan beszélt arról is, hogy a Budavári Palotanegyed és a Várkert Bazár is csatlakozik az üldözött keresztényekért való szolidaritás nemzetközi napjához, a Red Wednesdayhez azzal, hogy egyes épületeit vörös színnel világítja ki, a várban a Sándor-palota is vörös fényt kap az alkalomból.

A KKM által szervezett Békeépítés – Kulturális Örökségvédelem – Keresztény Közösségek című nemzetközi konferencián szó volt a kulturális örökség védelméről, a keresztény közösségek helyzetéről és a békeépítés fontosságáról, aktualitásáról.

A meghívott nemzetközi előadók között volt Wilfred C. Anagbe mellett Lina Kutiefan, a Szíriai Múzeumi és Régészeti Főigazgatóság (DGAM) világörökségi helyszíneinek igazgatója, Houman Saad, a DGAM főigazgató-helyettese és ásatási igazgatója, Firas Lutfi ferences szerzetes, a Szent Pál régió minisztere, Samuel Payara pakisztáni kisebbségi jogvédő, valamint Marcela Szymanski, az Aid to the Church in Need (ACN) nemzetközi katolikus szervezet brüsszeli képviselője.

MTI

Borítókép: A vörös fénnyel megvilágított Várkert Bazár az üldözött keresztényekért való szolidaritás nemzetközi napján (Red Wednesday) Budapesten, 2023. november 22-én. Az eseményhez hazánk idén a Budavári Palotanegyed emblematikus helyszíneinek vörös színű kivilágításával kapcsolódott
Forrás: MTI/Hegedüs Róbert