Olasz rabbik bírálták Ferenc pápát, és pontosítást követelnek megjegyzései miatt, amelyek a Hamászt és Izraelt egyaránt „terrorizmussal” vádolták.

Ferenc szerdán tette a megjegyzéseket, miután külön-külön találkozott a Hamász által fogva tartott izraeli túszok rokonaival és Gázában élő palesztinok családjaival.

Később aznap a Szent Péter téren tartott általános audienciáján beszélt a találkozókról, mondván, hogy átérzi mindkét fél fájdalmát.

„Ezt teszik a háborúk. De itt túlléptünk a háborúkon. Ez nem háború. Ez terrorizmus”

– mondta.

A pápa imádkozásra buzdított, hogy mindkét fél hagyja abba a háborút, különben az „végül mindenkit megöl”.

Az Olasz Rabbik Közgyűlésének tanácsa csütörtökön nyilatkozatot adott ki, amelyben nehezményezte, hogy a pápa „mindkét oldalt terrorizmussal vádolja”.

A rabbik sérelmezték azt is, hogy a meg nem nevezett „egyházi vezetők”, nem ítélték el a Hamász támadását, és

„egyenlőséget jelet tettek az agresszor és a megtámadott közé az állítólagos pártatlanság nevében”.

A pápával szerdán találkozók elmondták, hogy a pápa elítélte a Hamász terrorakcióját, de hozzátette azt is, hogy „a terror nem igazolhatja a terrort”.

Sőt, a pápa még tovább ment, és a „népirtás” szót használta a gázai helyzet leírására.

Az olasz rabbik ezért megkérdőjelezték, hogy van-e haszna az évtizedek óta tartó zsidó-keresztény párbeszédnek, ha a zsidók elleni támadásra a Vatikán „diplomáciai akrobatamutatvánnyal” válaszol.

Matteo Zuppi bíboros, aki többször vezetett már a pápa megbízásából „békemissziót” Ukrajnába, megvédte Ferenc pápát a megjegyzései után. Zuppi szerint ugyanis a pápa „nem tesz mindenkit ugyanarra a polcra” és  „megérti az izraeli kormány motivációit”.

Kiemelt kép: RICCARDO DE LUCA / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP