Tragikus hirtelenséggel elhunyt életének 66. évében Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ügyvezető alelnöke pénteken.

November 24-én, pénteken meghalt Barta József, a KMKSZ ügyvezető alelnöke. A 65 éves politikus mindig bátran kiállt a kárpátaljai magyarság érdekeiért – számolt be a Kárpátalja.ma.

Mint írták, a politikus 2015-től lett a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének első helyettese. Munkásságát a politikusok és a helyi lakosok is elismerték.

Barta Józsefről a szervezet elnöke, Dobsa István is megemlékezett közösségi oldalán.

Lelkisége, tudása és bölcsessége pótolhatatlan, hiánya hatalmas űr a család és az egész kárpátaljai magyar közösség számára.

– írta Facebook-bejegyzésében a KMKSZ elnöke.

Hozzátette, hogy Barta József kezdetben szülőföldjén, Salánkon, majd a nagyszőlősi járási tisztségviselőként a teljes járásban aktívan tevékenykedett. Később az egész régiót és a kárpátaljai magyarságot is odaadóan szolgálta.

Viktor Mikita, Kárpátalja katonai közigazgatásának vezetője igazi hazafinak nevezte Barta Józsefet.

Kárpátalját és Ukrajnát is mérhetetlenül szerette, naponta dolgozott a magyar nemzeti közösség fejlődéséért és a szomszédos országok baráti kapcsolatainak erősítéséért

– fogalmazott Facebook-oldalán a kormányzó.

Kiemelt kép: karpatalja.ma