Azzal igyekezett magyarázni szavait, hogy „csak a szolidaritását akarta kifejezni”, mivel azonban a megbánás azt követően lett rajta úrrá, hogy az ügynöksége kirúgta, nem tudni, mennyire vehető komolyan újabb nyilatkozata. Akárhogyan is, X-fala továbbra is tele van palesztin-párti bejegyzéssel…

Susan Sarandon Oscar-díjas színésznő bocsánatot kért az amerikai zsidóktól a múlt hónapban egy palesztinbarát tüntetésen elmondott zsidóellenes beszéde miatt, amelyben azt mondta, hogy a zsidók végre „ízelítőt kapnak abból, milyen érzés muzulmánnak lenni” az Egyesült Államokban.

Sarandon rengeteg kritikát kapott a New York-i palesztinbarát tüntetésen tett megjegyzései miatt.

„Sok embernek van félnivalója most a zsidósága miatt, miközben ízelítőt kapnak abból, hogy milyen lehet muszlimként élni ebben az országban” – mondta Sarandon a tüntetésen.

A színésznőt megjegyzéseit követően ügynöksége, a United Talent Agency (UTA) kirúgta.

Sarandon utóbb az Instagramon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy megjegyzése „szörnyű hiba volt, mivel azt sugallta, hogy a közelmúltig a zsidók számára idegen volt az üldöztetés, holott ennek az ellenkezője igaz.

„Mint mindannyian tudjuk, az évszázados európai elnyomástól és népirtástól kezdve a pittsburghi zsinagógában történt lövöldözésig a zsidók régóta szembesülnek a diszkriminációval és vallási erőszakkal” – tette hozzá a színésznő.

Sarandon megjegyezte, hogy „mélységesen sajnálja, hogy ezzel a megjegyzéssel bagatellizálta ezt a valóságot és megbántotta az embereket”, hozzátéve, hogy „szolidaritást akart kifejezni a mindenféle bigottság elleni küzdelemben”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Susan Sarandon (@susansarandon) által megosztott bejegyzés

Neokohn.hu

Borítókép: Állítólag már megbánta, amit mondott
Forrás: Facebook/Pete King