Európában akkor győzünk, ha a baloldalt szembesítjük az utóbbi évtizedekben általa végzett pusztítással, mutatott rá Matteo Salvini azon a többnapos közéleti találkozón, amelyet az olasz jobboldal szervezett, s amelyen Giorgia Meloni történelmi fordulópontnak nevezte a 2024-es európai parlamenti választásokat.

Nem akarjuk, hogy egész nemzetek tűnjenek el a népességcsökkenés miatt, és ha a lakosságot migránsok helyettesítik, az országok elveszítik identitásukat – hangoztatta Elon Musk amerikai vállalkozó, a világ leggazdagabbnak számító embere az olasz jobboldal Atreju című politikai, közéleti találkozóján Rómában szombaton.

Elon Musk egyik kisfiával a nyakában lépett színpadra az Angyalvárnál zajló találkozón.

Felszólalásában kifejtette, hogy az emberiség fennmaradását tartja elsőrendűnek, ezért fontos gyermekeket világra hozni és életet adni új generációknak.

„Különben fennáll a veszély, hogy három vagy négy generáció múlva a világnépesség a jelenlegi egytizedére csökken, és a végén az emberiség eltűnik” – jelentette ki, hozzátéve: nem szabad megengedni, hogy Japán, Franciaország vagy Olaszország lakossága eltűnjön. Kínában 40 százalékos demográfiai csökkenést jósolt.

Azt mondta, ha migránsokkal helyettesítik a lakosokat, az országok elveszítik identitásukat, és „nem lesznek többé ugyanolyanok, mint korábban, Olaszországot az olaszoknak kell képviselni”.

Elon Musk hangsúlyozta, hogy kizárólag a törvényes bevándorlást támogatja: azt kell befogadni, aki „tisztességesen és keményen” dolgozik, márpedig az ellenőrzés nélküli illegális migráció esetén nem tudjuk, ki érkezik.

„Nem állítom, hogy minden illegális bevándorló bűnöző, nagy részük kifogástalan, de ellenőrzés nélkül miként tudjuk megállapítani, ki becsületes? Ezért kell leállítani az illegális migrációt” – mondta.

Arra kérte Európát, ne vegye át az Egyesült Államokból a woke ideológiát, amely „nem tesz mást, mint egymás ellen fordítja az embereket”. Hasonlóképpen vélekedett a sokat hangoztatott politikai korrektségről is. „Az embereknek a munkájukkal kell sikert elérniük, nem pedig nemük vagy fajuk alapján. (Ezek az ideológiák) ítélkeznek az emberek felett” – jelentette ki.

Az amerikai milliomos üzletember civilizációnk legnagyobb kihívásának nevezte a mesterséges intelligenciát, amelyet azonban kétélű fegyvernek tartott: „mindenre képes lesz, de nincsen lelkiismerete”.

Az Atreju összejövetelét vasárnap a miniszterelnök, Giorgia Meloni zárta.

Az Olasz Testvérek (FdI) elnöke elnöke beszédében emlékeztetett: a kommunisták és a szocialisták annak idején az európai közösség ellen szavaztak a szocialista internacionáléhoz való csatlakozást választva, így utódaik nem adhatnak leckét Európáról a jobboldalnak.

Giorgia Meloni történelmi fordulópontnak nevezte a 2024-es európai parlamenti választásokat.

„Az újságíróknak, akik azon törik a fejüket, hogy milyen többség alakulhat Brüsszelben, azt üzenem, hogy aki az Olasz Testvérekre adja szavazatát a jövő évi európai parlamenti választásokon, nem az agyafúrt taktikázást, hanem a nemzeti hovatartozást és az európai álom megvalósítását választja, melyre Rómában hatvanhat évvel ezelőtt került sor” – jelentette ki Meloni az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó 1957-es Római Szerződésre utalva.

A vendégként meghívott Matteo Salvini, a szintén jobboldali kormánypárt, a Liga vezetője kijelentette: „Európában akkor győzünk, ha a versengés nem a jobboldali erők között zajlik, hanem ha a baloldalt szembesítjük az utóbbi évtizedekben általa végzett pusztítással. A baloldal a fejlődés és az emberiség ellensége az európai kontinensen”.

Salvini hozzátette, csakis egységes jobbközéppel lehet elküldeni a baloldalt és Soros Györgyöt Európából.

MTI

Borítókép: Musk és Meloni Rómában
Forrás: X/Giorgia Meloni