Több mint negyedmilliárd forinttal segít civil szervezeteket és magánszemélyeket a Pro Filii Alapítvány. Az idei negyedik negyedévben benyújtott mintegy 950 pályázat összesen 6,4 milliárd forint támogatást igényelt a Mészáros-csoport alapítványától. A kuratórium döntésének értelmében végül 61 pályázatot bíráltak el pozitívan, mintegy 253 millió forint értékben. Az alapítvány működésének kezdete óta ezzel meghaladta a kétmilliárd forintot a segítségre szorulók támogatása – közölte a Mészáros Csoport.

Azt írták, hogy a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló, évi egymilliárd forintot támogatásra fordító Pro Filii Alapítvány még karácsony előtt döntött az idei negyedik alkalommal meghirdetett pályázatokról annak érdekében, hogy a támogatások mielőbb eljussanak a rászorulókhoz.

Az idei év negyedik negyedévében beérkező 950 pályázatból a cégcsoport vezetőiből álló bírálóbizottság javaslatára a kuratórium a 267 beérkezett magánszemély pályázatából minden eddiginél több, 33 személynek csaknem 80 millió forintos, valamint a 683 beérkezett civil és nonprofit szervezet kérelméből 28-nak 172 millió forintos támogatásáról döntött.

Úgy fogalmaztak, hogy

a Pro Filii Alapítvány céljával összhangban előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek célcsoportja egészségügyi-, szociális- vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekek, a támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg.

Az alapítvány a 33 magánszemélyből 30 olyan családot támogat, amelyek ritka betegségben szenvedő vagy mozgássérült gyermeket nevelnek és a támogatási összeget a gyermekek gyógykezelésére fordíthatják – tették hozzá, azzal együtt, hogy esélyt kaphat a gyógyulásra többek között egy hatéves kisfiú, akinek egy idegrendszeri betegségből fakadóan féloldala lebénult és rehabilitációra szorul, valamint egy 13 éves kislány is, aki 2017-ben autóbalesete során súlyos agy- és arckoponyacsont-sérülést szenvedett.

A szervezetek közül a Magyar Gyermekmentő Alapítvány csaknem kilencmillió forintos támogatásban részesül, amelynek köszönhetően életveszélyes állapotú beteg gyermekek mentőellátásának oktatásához szükséges eszközöket szerezhet be – írták.

Pozitív elbírálásban részesült az Ikervári Lakásotthonokban Élő Gyermekekért Közhasznú Alapítvány is, amely egy új, 7 személyes gépjármű beszerzését tudja így megvalósítani. A szociális és egészségügyi támogatásokon túl az alapítvány kulturális, tudományos és sport tárgyú pályázatok támogatásáról is döntött.

Az Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány szervezésében jövőre is megvalósulhat a Zemplén egyik legrangosabb, mindenki számára nyitott és térítésmentes művészeti eseménye, a Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál. A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete és a Studium Generale Alapítvány fiataloknak szóló programjaikban közreműködő önkénteseik révén pedig megsokszorozhatják a Pro Filii Alapítványtól kapott támogatást – sorolták a közleményben.

A közlemény szerint Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport társadalmi felelősségvállalás igazgatója a negyedik negyedéves pályázati elbírálások kapcsán azt mondta:

„noha mindenkor igaz a közmondás, miszerint kétszer ad, aki gyorsan ad, idén ennek különös súlya van, hiszen a 2023-as év különösen megviselte a nélkülöző, bajba jutott családokat.

Ezért is döntöttünk úgy, hogy a gyors segítséggel ezúttal megkönnyítjük az egyébként is megterhelő évvégét a családok számára. A tavalyi évhez viszonyítva idén hétszázzal több, mintegy 2900 pályázati kérelem érkezett be alapítványunkhoz, amelyek értéke meghaladta a 17,5 milliárd forintot. Ez hárommilliárd forinttal múlja felül a tavaly beérkezett igényeket. Ez azt jelzi számunkra, hogy elnyertük a segítő és tenni akaró szervezetek, bajba jutott magánszemélyek bizalmát. Tevékenységünkkel nem csak anyagi úton mozdítjuk elő a hazai civil szférát: már az idei évben is megfigyelhető, hogy egyre több az átgondolt, megtervezett, a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vevő pályázat, amely egyrészt nagyobb felelősséggel ruház fel minket, adományozókat, másrészt tudatosságra sarkallja magukat a különböző programokat megvalósítani szándékozókat. Azt is le kell szögeznünk az idei év kapcsán, jóval több jogos igény érkezett annál a végül 228 pályázatnál, amelyet összesen egymilliárd forinttal támogattunk. Ez arra sarkall bennünket is, hogy minél hatékonyabban használjuk fel a rendelkezésünkre álló forrásokat, amelyet a Mészáros Csoport vállalatai biztosítanak számunkra” – húzta alá Tóth Krisztina, aki egyben a Pro Filii Alapítvány főtitkára is.

A 2023. évi negyedik negyedévben beérkezett pályázati anyagokról szóló kuratóriumi döntés eredménye a www.profilii.hu internetes oldalon olvasható – áll a közleményben.

MTI

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt