Több mint 280 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! idei akciójában, a bevételét teljes egészében a Semmelweis Egyetem kapja.

Egy fejlesztőközpontot hoznak létre, amely a koraszülött gyermekek ellátását segíti majd. A 13-600-as adományvonal még az év végéig él. Siklósi Beatrix a jótékonysági akció projektvezetője, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója elmondta, rendkívül lélekemelő számára, hogy a mozgalmat nemzetközivé tudták szélesíteni.

Még egy hete vasárnap is egész nap érkeztek a felajánlások és a licitek. Megállás nélkül csörögtek a telefonok a Jónak lenni jó! telefonközpontjában. A hívásokat a közmédia munkatársai fogadták, de

Novák Katalin köztársasági elnök is bekapcsolódott a telefonközpont munkájába.

A 13-600-as adománygyűjtő vonal hívásával 500 forinttal lehetett támogatni az akciót. Az egy hónapja tartó gyűjtés alatt és a műsorfolyamban

több mint 110 ezer hívással támogatták a koraszülött és fejlesztést igénylő gyermekeket a nézők.

Emellett számtalan egyéni falajánlás gyarapította a jótékonysági akciót. Családok, idősek és olyan szülők is ajánlottak fel kisebb-nagyobb összegeket, akinek gyermeke korábban jött világra. Egy nagy magyar orvosi eszközöket gyártó cég 20 millió forintot ajánlott fel. A páratlan összefogás eredményeként több, mint 280 millió forint gyűlt össze.

Nagyon sikeresnek tartom ezt az akciót, melynek 12 éves történelmében talán csak akkor tudtuk ezt az összeget átlépni, amikor egy nagy társadalmi összefogás volt a covid-árvák segítésekor, akkor tudtuk átlépni a 300 milliós összeget

– fogalmazott Siklósi Beatrix. A csatornaigazgató hangsúlyozta, hogy a sikert ő nem feltétlenül csak a forintok  számában méri. Hanem abban, hogy mennyire tudják valóban úgy aktivizálni az embereket, hogy érezzék azt, hogy tényleg jobbá tudnak válni ezáltal. Hozzátette:

ez az összeg, illetve az e mögött meghúzódó jóakarat, az számomra legalább annyira fontos, ha nem a legfontosabb.

Siklósi Beatrix elmondta, nagy megtiszteltetés volt, hogy Novák Katalin köztársasági elnök is bekapcsolódott az akcióba. Az igazgató szerint ezáltal még nagyobb társadalmi elfogadottságot is éreznek a Jónak lenni jó! kampány mögött.

Hiszen a köztársasági elnök asszony úgy gondolja, hogy érdemes egy ilyen mozgalommá kinőtt akció mellé odaállni, akkor az nekünk mindenképpen segítség, és valóban azt gondolom, hogy nagyon sokan az ő hívó szavára is megmozdultak az idén.

Siklósi Beatrix felidézte, hogy amikor elkezdték korábban Böjte Csaba testvér alapítványát, a Dévai Szent Ferenc Alapítványt támogatni, akkor látta meg először, hogy milyen az, amikor egy ország összefog.

Akkor a határon túlról is már jöttek adományok, de most már 12 év elteltével azt kell, hogy mondjam, hogy ami igazán számomra nagyon lélekemelő, hogy ezt a mozgalmat ki tudtuk szélesíteni nemzetközivé. Tehát amikor két évvel ezelőtt Ferenc pápa csatlakozott például a Jónak lenni jó!-hoz, akkor az szintén egy mérföldkő volt az akció történetében.

– fogalmazott. A Jónak lenni jó! kampányra minden évben számíthatnak a rászorulók, még a legválságosabb időkben, a Covid alatt is gyűjtést szervezett a közmédia. Ez nem lesz másként a jövőben sem. Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója úgy fogalmazott: a felelősség óriási, amivel élni kell.

„Nekünk ez kötelességünk… és, azt szeretnénk elérni, ami például Amerikában is előfordul, hogy például 30-40 évig is megy egy ilyen műsorfolyam, mi ezt szeretnénk a Jónak lenni jó! kampánnyal megvalósítani, ezáltal igazolni tudom, hogy lesz tizenharmadik Jónak lenni jó! is”

– fejtette ki Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

PS

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi