Idén folytatódik a hátrányos helyzetű, tehetséges tanulókat támogató Apáczai Ösztöndíjprogram, amely akár havi 34 ezer forint összeggel támogatja a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulókat 7-19 hónapon keresztül – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

Azt írták, hogy

a 6,2 milliárd forint keretösszegű program az anyagi ösztönzés mellett – mentorok bevonásával – tehetséggondozó támogatást is biztosít a fiatalok számára.

Emlékeztettek: 2020-ban a szakképzés megújításával az ösztöndíjrendszer is átalakult. Az ágazati alapoktatás ideje alatt minden tanuló általános havi ösztöndíjban részesül. A nappali képzésben, szakképzési munkaszerződéssel nem rendelkező tanulók az ágazati alapoktatást követően tanulmányi eredményeik alapján akár havi 59 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak, amit tanulmányaik előrehaladtával a duális képzésbe bekapcsolódva munkabér válthat fel.

A közlemény szerint a duális képzésben résztvevő tanulók a minimálbér 43-72 százalékára számíthatnak, így a munkabérük elérheti a 168 ezer forintot is havonta. Szintén a megújult szakképzési rendszer vívmánya a pályakezdési juttatás. A tanulók vizsgaeredménytől függően 150 ezer és 300 ezer forint közötti összeget egyszerre, a sikeres szakmai vizsgát követően kapnak meg, amit szakmai karrierjük beindítására, akár eszközök beszerzésére is fordíthatnak.

A tárca ismertetése szerint az Apáczai Ösztöndíjprogram

az indulása óta eddig 6260 hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulót támogatott havi 16 ezer, illetve 34 ezer forint összeggel, 7-19 hónapon keresztül.

Az újrainduló Apáczai Ösztöndíjprogramra a rászorultsági helyzet és jó tanulmányi eredmény alapján jogosult tanulók a pályázatokat 2024. január 11-től nyújthatják be a KRÉTA rendszer elektronikus pályázati felületén. „A pályázat benyújtására nappali rendszerű szakmai oktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkező szakképző iskola és technikum 9., 10., 11. és 12. évfolyamának tanulói jogosultak. A program a tanulmányi eredménytől függő 16, 25 vagy 34 ezer forintos havi anyagi ösztönzés mellett – mentorok bevonásával – tehetséggondozó támogatást is biztosít teljes időtartamában” – közölte a minisztérium.

A közleményben Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkárt idézve azt írták:

„az Apáczai Ösztöndíjprogram célja, hogy biztos megélhetést jelentő végzettséghez segítse a nehezebb élethelyzetből, szerényebb anyagi lehetőségekkel indulókat”. A program a kimagasló tehetségeket felkarolásukkal és fokozott támogatásukkal akár az egyetemig is elkísérheti, diplomaszerzésre bátoríthatja

– fűzte hozzá.

MTI

Címlapkép: Illusztráció / Fotó: MTI/Vasvári Tamás