A Szuverenitásvédelmi Hivatal február 1-jén kezdi meg működését – jelentette be a szervezet felkért elnöke szombaton a kormány Facebook-oldalán megosztott videójában.

Lánczi Tamás fontosnak nevezte, hogy a szervezet nem hatóság, hanem hivatal, így nem nyomoz és nem szankcionál.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elsődleges feladata az, hogy vizsgálatokat folytasson le, kutasson és feltárja azokat a kockázatokat, amelyek

„a magyar szuverenitásra leselkednek, és lehetőség szerint megtegyen mindent, hogy ezeket a veszélyeket elhárítsa”

– közölte.

A hivatal első feladata az lesz Lánczi Tamás szavai szerint, hogy a soron következő, júniusban tartandó két választásra felkészüljön.

Rámutatott, hogy egy európai parlamenti választás és egy helyhatósági választás lesz a nyár elején. Hozzátette, hogy a 2022-es országgyűlési választás után napvilágra került, hogy milyen befolyásolásai kísérletek történtek.

„A hivatal első feladata lesz, hogy megakadályozza, hogy ilyen még egyszer előforduljon”

– fogalmazott a felkért vezető.

Szerinte Európában, de különösen Közép-Európában számos befolyásolásai kísérlet történt és történik: a „demokratikus akaratképzést” eltérítik a külső erők attól, ahogy azt egyébként az adott állam jogszabályai előírják.

„Manipulálják a közbeszédet, civil szervezetek mögé bújva külföldi aktorok politikát csinálnak vagy politikát próbálnak csinálni, korlátozzák a közbeszédet. Hosszasan lehetne még sorolni azokat a negatív tendenciákat, amelyek Magyarországon is jelen voltak és külföldön is megfigyelhetők”

– mondta Lánczi Tamás.

MTI

Kiemelt kép: Demokrata