Tarlós István korábbi főpolgármester volt a Hír TV Napi aktuális című műsorának vendége, ahol kiemelte a Budapest-bérlet ügy kapcsán, hogy a budapesti városvezetés elaludt és az óriási hibájuk miatt december 31-én megszűnt a főváros és az állam közötti szerződés, nagy hátrányokat okozva a lakosoknak.

Hozzátette:

Lázár János minisztériuma méltányolható összeget ajánlott fel Karácsony Gergelyéknek.

A közelgő főpolgármester-választással kapcsolatban elmondta, hogy nem lepi meg, hogy az ellenzéki pártok már több nevet is felvetettek az indulásra, ugyanis ez minden kampányidőszakban így volt, a végén azonban mindig csak egy jelölt maradt.

Azonban egy olyan világban, ahol Joe Biden az Egyesült Államok, vagy Emmanuel Macron Franciaország elnöke lehet, bármi elképzelhető

– tette hozzá.

Arról, hogy megfelelőnek látná-e Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkárt Budapest főpolgármesterének kifejtette, hogy

a közlekedés terén már bizonyított, jó szakembernek tartja, de Budapest vezetése már sokkal komplikáltabb feladat.

Tarlós István hangsúlyozta, hogy „a mindenkori főpolgármester akarva-akaratlanul is része a nagypolitikának, ami nem csak a közlekedésből áll”. A főváros-állam vitával kapcsolatban elárulta, hogy a jelenlegi főpolgármester szerencsétlen taktikát határozott meg magának. Szerinte ugyanis olyan nem létezik, hogy

az egyik nap sóval akarja behinteni a kormány helyét, a másik nap meg nyújtja a kezét, hogy legyünk inkább barátok és adjatok egy kis pénzt”.

Hangsúlyozta: az együttműködés lehetőségét nem szabad felszámolni a kormánnyal. Elmondása szerint a miniszterelnökkel neki is voltak különböző kérdésekben vitái, de a végén mindig találtak megoldást.

Kiemelt kép: Mandiner/Földházi Árpád