Ez a teszetosza, mindenhez sem értő óriáscsecsemő 5 év alatt többet ártott Budapestnek, mint az egyébként ezen a téren verhetetlennek gondolt Demszky Gábor 20 év alatt.

Szóval Budapest, béke poraidra! Mert por, az aztán van dögivel. Meg mocsok, kosz, szemét. Viszont a tél, főképpen, ha havas, nagy szövetséges. Eltakarja a szemétdombokat, befedi a méhlegelőknek elnevezett gyommezőket. Nem csodálnám tehát, ha a fővárosi vezetésnek még az ateista szárnya is hosszú, kemény télért imádkozna.

Túl vagyunk a karácsonyon, de nagyon nem vagyunk túl Karácsonyon. Sőt, a főváros lakóinak elvakultan keresztény-konzervatív ellenes szárnya még mindig őt támogatja, jóllehet – ha csak nem szellemileg zoknikról van szó, mert ilyenek is akadnak – tisztán kellene lássák, hogy

ez a teszetosza, mindenhez sem értő óriáscsecsemő 5 év alatt többet ártott Budapestnek, mint az egyébként ezen a téren verhetetlennek gondolt Demszky Gábor 20 év alatt.

Karácsony ajándékai számosak. A fővárosiak kaptak tőle már sok szép idiótaságot. Adott nekik klímavészhelyzetet, amelyről akkor még senki sem tudta, mit is jelent, de kitartó fáradozásának hála, mostanra valóban lett.

Kaptak parkgondozás helyett méhlegelőket, védett parlagfű mezőket, kicsike allegrénlöketekkel.

Megszabadította a polgárokat több mint 3000 szemétgyűjtőtől, mert minek az efféle hívság, ha a mocsok bárhol eldobható?

Kiélte festészet iránti lelkesedését, modern piktorként sárga vonalakkal csíkoztatta tele Budapest útjait és az így előállított káoszt közlekedésszervezésnek nevezi. A kiismerhetetlen vonalak alkotta hálózatot pedig kerékpárutaknak, ahol ugyan elenyészően kevés biciklistát látni (az se normális, aki a szmoggal gazdagon ellátott városban biciklizik), arra azonban nagyszerű, hogy az autósok dolgát a végletekig megnehezítse.

Adott nekik karókat is, amelyek nagyszerűen betöltik a nekik szánt funkciót, azaz szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a mentősöket, tűzoltókat, áruszállító járművekkel közlekedőket, építési vállalkozókat, de még a taxisokat is.

Cserébe jó sok parkolóhelyet szüntetett meg, a maradékért ellenben horribilis összegeket kaszálhatnak. Kell is, mert a több mint 40 tanácsadót valamiből fizetni kell.

Megcsináltatta a Blaha Lujza teret, ami szerinte zöldebb lett, így megtudhattuk róla, hogy színvak, mert ha nem az, akkor nem látna zöldet ott, ahol csak szürke kockakövek hevernek. Ja, és készült ott egy nyilvános vécének aposztrofált nyilvánosház is, az örömlányok és kuncsaftjaik nagyobb dicsőségére. Persze mindez méretes forgalmi dugókkal fűszerezve, jókora csúszással készült el.

Pontosan úgy, ahogy a Lánchíd felújítása is, amelyik alig 5 milliárddal került többe és alig valamivel kevesebb tartalommal, mint ahogy azt az előző városvezetés kialkudta, megterveztette.

Oda se neki, futotta a több mint 200 milliárdnyi megörökölt megtakarításból, amelyből mára – a Karácsonyi szakértelemnek köszönhetően – nem csupán egyetlen peták sem maradt, de sikerült mínuszba rugdalni a főváros költségvetését. Ez ám a szakértő városvezetés!

Az olyan apróságokra pedig, mint az 500 milliós, fontban és euróban begyűjtött mikroadomány, már csak legyinthetünk. Legyintenek ők is, amikor azt kérdezzük, honnan jött, kitől kapták és hová tűnt?

Azt ellenben tudjuk, hogy mindenért az Orbán-kormány a felelős. Amelyik kivéreztet és bevéreztet, elvon és megvon, kivon, sőt összead! Miattuk szűnik meg a Budapest-bérlet is, mert 3 év után a gonosz kormány 2 milliárddal többet merészel kérni azért, hogy a MÁV és Volánbusz járatokat is használhassák a bérletesek.

Hogy merészelnek ilyet tenni? Lehet, hogy a bérletesek miatt kieső vasúti és buszjegyek ellenértékét a kormánynak meg kell térítenie, de térítsen máshol!

Budapest nem fizet, csak követel, és ez a Karácsony-i logika szerint így helyes. Szolidaritási adót sem, a szegényebb településekkel a kutya sem szolidáris, forduljanak fel!

Csak nem gondolják Orbánék, hogy a még lenyúlható fővárosi bevételekből egyetlen fillérről is lemondana a libsevik vezérkar? Egy fityiszt (hogy csúnyábbat ne mondjanak)!

Karácsonyék nagy pártolói a migránsoknak, legalábbis filozófiai értelemben. Ha az Európába illegálisan érkező migránsoknak – helyesen! – minden szolgáltatás ingyen jár, és még havi apanázst is kapnak, akkor ez a jog Budapestet tízszeresen is megilleti, mert a város legálisan tartózkodik Magyarországon, tehát

ide nekem az oroszlánt is, a kormány mindent fizessen és örüljön, hogy Magyarország legálisan tartózkodhat a főváros körül.

Az a szerencse, hogy nem minden párt olyan ellenséges ezzel a nagyszerű városvezetéssel szemben, mint az aljas Fidesz-KDNP. Vannak még tökös gyerekek, akik támogatják a főpolgármesternek mondott alakot. Azt a nagyszerű férfiút, amelyik – helyzeténél fogva – még a sliccét sem gombolhatja be a Főni (Gy. Ferenc) engedélye nélkül.

Azaz lehet Karácsonyt főpolgármesterként emlegetni, de a fő nem ő és polgármesternek is csak viccből nevezhető.

Tegyük hozzá, hogy azok, akik támogatják, sem azok, aminek mondják magukat. Itt van a DK, csúfnéven Demokratikus Koalíció, amelyből csak a demokrácia és a koalíció hiányzik. Az MSZP (Magyar Szocialista Párt), amely szakított a maradi szocialista hagyományokkal és virtigli (bár lassan elolvadó) globalista közösséggé alakult. A Jobbik, amelyről régen kiderült, hogy a Rosszabbik. Az LMP (Lehet Más a Politika), amely működésével bizonyítja, hogy nem lehet más. A Párbeszéd, amely csak néhány tagjával hajlandó szóba állni, első embere (bár nem tudni, még mindig párttag-e), Karácsony Gergely senkivel, társelnökük, Tordai Bence pedig talán még önmagával sem folytat párbeszédet, ellenben nagyon vágja a cáfolhatatlan kinyilatkoztatásokat. A Mindenki Magyarországa párt, amelynek programja szerint Magyarország egyáltalán nem mindenkié. És persze ott a Momentum, az legalább hű marad az elnevezéséhez, egyetlen momentumuk volt csupán, az, amikor megfúrták a budapesti Olimpiát.

Csupa nagyszerű párt, bennük csupa nagyszerű ember. Van, aki hazudott reggel, éjjel meg este, van, aki elektromos rollert fürdetett és mini atomerőművet vizionált a napelemek helyére, van, aki annyira szereti a hazáját, hogy hazafias kötelességének tartja megakadályozni a nekünk járó uniós pénzek utalását, van, aki naponta sikoltoz diktatúrát, zokog a sajtószabadság hiányáról – persze az elhallgattatott sajtóban -, és van, aki a fehér, keresztény, heteroszexuális emberekben rémisztő képződményeket vél felfedezni, aztán van, aki a korrupcióellenes küzdelem élharcosaként határozza meg korrupt önmagát. Remek emberek és majdnem valamennyien felsorakoznak a mindenre is alkalmatlan Karácsony mögé.

Mivel pedig valamennyien nagyon demokraták, kiátkozzák azt, aki az óriáscsecsemő ellen merészel ringbe szállni.

Mert Karácsony szép, Karácsony jó, Karácsony nagyszerű. Egy Tompos nevű momentumos legutóbb azt találta kinyögni, hogy Karácsony a posztján jól teljesít. Lehet, hogy rosszul tudom, de úgy hallottam, a főváros anyagi csődben vergődik. Ez jó teljesítmény? Kinek jó? Tomposnak és a Momentumnak biztosan, hiszen még csőd idején is rendesen kapják havi apanázsukat a budapesti libsevikek. Akkor minden jól van, a többi nem számít.

Ja, hogy közben Budapest lassan élhetetlenné válik? Kit érdekel? Béke poraira.

Kiemelt kép: Karácsony szívesen szelfizik a behavazott Andrássy úton, arra azonban nem fordít figyelmet, hogy az utakat síkosításmentesítsék. Forrás: Facebook/Karácsony Gergely