Elfogadta az Európai Parlament a Magyarországot bíráló állásfoglalását, amit a Fidesz elutasít, mondván, a testület elfogult. Hidvéghi Balázs szerint egyértelműen vannak az EP-ben olyanok, akik nem akarnak megállapodást a Bizottság és a magyar kormány között, gyűlöletük olyan heves, hogy a valóság már nem jelent semmit számukra.

A leadott szavazatok több mint hetven százalékos támogatásával fogadta el az Európai Parlament az újabb állásfoglalást csütörtökön, amely a magyar kormány mellett bírálja az Európai Bizottságot is, mert uniós forrásokhoz juttatta Magyarországot.

Az ülésteremben jelen lévő és szavazó 478 képviselő közül 345 támogatta az előterjesztést, 104-en ellene voksoltak és 29-en tartózkodtak.

A dokumentumban az Európai Parlament jogi lépésekkel fenyegeti az Európai Bizottságot, miután 10 milliárd eurós befagyasztott kohéziós forrás szabadítottak fel Magyarország számára.

A csütörtökön elfogadott határozatukban a törvényhozók elítélték a Bizottság döntését, és kijelentették, hogy Magyarország nem teljesítette a bírói függetlenség követelményeit. Az állásfoglalást a képviselők nagy többsége támogatta.

„Még mindig azt látjuk, hogy a jogállamiság, például az igazságszolgáltatás függetlensége komolyan veszélyben forog Magyarországon, és ezért rossz lépés most részben feloldani a pénzeszközöket. Még rosszabb lépés lenne ha még több pénzt szabadítanának fel. Ezért támogatjuk, hogy bíróság elé idézzük a Bizottságot ebben az ügyben” – fogalmazott Terry Reintke, német zöldpárti EP-képviselő.

Brüsszel jelenleg több mint 20 milliárd eurót tart vissza a magyar kohéziós és helyreállítási alapokból. Budapest az összes pénz feloldását követeli. Állásfoglalásukban azonban a képviselők azt mondták, hogy „az EU semmiképpen sem engedhet a zsarolásnak”, és felszólították a tagállamokat, hogy álljanak ki határozottan Orbán Viktor vétópolitikájával szemben.

„Mindenki nagyon elégedetlen azzal, ahogyan a Bizottság és a Tanács intézi a dolgokat. Szerintem ennek az a következménye, hogy olyan helyzetbe kerültünk, amikor az egész kontinenst és Ukrajnát egyetlen személy, Orbán úr ejti túszul” – jelentette ki Sophie in ‘t Veld, holland EP-képviselő, a Renew Europe részéről.

A magyar kormánypárt visszautasította a bírálatot, szerintük az Európai Parlament elfogult.

„Egyértelműen vannak ebben a parlamentben olyanok, akik nem akarnak megállapodást a Bizottság és a magyar kormány között. Akiket nem érdekelnek a részletek, akiket nem érdekelnek a tények és a valóság. Annyira hajthatatlanok és olyan hevesen magyar- és Orbán-ellenesek, hogy a valóság már nem számít számukra” – érvelt Hidvéghi Balázs, fideszes EP-képviselő.

Az Európai Bizottság elnöke szerint indokolt volt a részleges forrásfelszabadítás Magyarország számára. Von der Leyen hangsúlyozta, hogy a fennmaradó 20 milliárd euró jövője a jogállamisági ügyek kezelésére, az LMBTQ-jogok védelmére és a menedékjoghoz való hozzáférés biztosítására irányuló reformok függvénye.

A Parlament által elfogadott állásfoglalás a következő lényeges elemeket tartalmazza:

– Meg kell védeni az uniós intézményeket, értékeket és forrásokat a közelgő magyar uniós elnökség alatt.
– Az EU „semmilyen módon sem engedhet a zsarolásnak, és nem alkudozhat az EU és szövetségesei stratégiai érdekeiről úgy, hogy cserébe feladja értékeit”.
– Nincs uniós pénz, amíg a hiányosságok továbbra is fennállnak.

A képviselők megvizsgálják a 10,2 milliárd euró felszabadítására vonatkozó bizottsági döntéssel kapcsolatos lehetséges jogi lépéseket.

Euronews.com