Ferenc pápa a karizmatikusoknak mondta ez a dicsőítéssel kapcsolatban.

Ferenc pápa 2024. január 20-án az olasz karizmatikus mozgalomhoz szólva kiemelte az imádság, különösen az imádás fontosságát:

„A karizmatikus mozgalom természetéből fakadóan előtérbe helyezi az imádságot, különösen a dicséretet, a dicsőítést, ez nagyon fontos.

Egy olyan világban, ahol a birtoklás és a hatékonyság kultúrája uralkodik, s egy olyan Egyházban, ahol néha sokszor fontosabb a szervezés, mindnyájunknak szüksége van arra, hogy helyet adjunk a hálaadásnak, a dicséretnek, a dicsőítésnek, hogy tudjunk rácsodálkozni Isten kegyelmére.”

A pápa arra kérte a karizmatikus mozgalom tagjait, hogy folytassák tovább az imádás szolgálatát, ahol fontos szerepe jut a csendnek is,

„hiszen a középpontban az Úr van, nem mi.”

A Szentatya kiemelte továbbá az evangélium hirdetésének, az evangelizációnak a fontosságát is, mely ugyancsak „a karizmatikus mozgalom DNS-ének része”. Az evangélium hirdetésében a Szentléleké a főszerep: „A szívünkbe és az életünkbe befogadott Szentlélek arra indít, hogy nyíljunk meg, mozduljunk meg, lépjünk ki, a Lélek mindig arra indít bennünket, hogy adjuk tovább az Evangéliumot, hogy lépjünk ki – teszi ezt pedig az Ő végtelen fantáziájával.

Nekünk csak nyitottnak kell lennünk Rá és együtt kell működnünk Vele!”

A pápa hangsúlyozta, hogy az életünkkel kell tanúságot tennünk elsősorban:

„Mit használnak a hosszú imák és a szép énekek, ha nem tudok türelemmel lenni a felebarátom felé, ha nem tudok ott lenni a magányos édesanyámmal vagy a szükségben lévő emberek mellett…”

Ferenc pápa elbeszélte, hogyan alakult a karizmatikusokkal való kapcsolata:

„az elején nem tetszett nekem a mozgalom, azt mondtam, hogy ez egy szambaiskola, nem egyházi mozgalom. Később, amikor érsekként láttam, hogyan működnek, hogyan töltik meg a székesegyházat a találkozóikkal, nagy megbecsülés kezdett kialakulni bennem irántatok. Folytassátok, de nem szambaiskolaként, hanem mint egyházi mozgalom!”

777

Kiemelt kép: Vatican Media