Példátlan, hogy miközben a főváros polgárai és vállalkozásai eleget tesznek az adózási előírásoknak, addig a főpolgármester fittyet hány rájuk – mutatott rá a pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott interjúban.

Varga Mihály a szolidaritási adó ügye kapcsán leszögezte: a kormány nem magára költi ezt, a pénz kistelepülésekhez kerül, amelyek – legalább részben – az alapvető közszolgáltatásaik kiadásait fedezik ebből.

Az elv, hogy a gazdagabbak támogassák a szegényeket, találkozik a társadalom igazságérzetével, Karácsony Gergelyével viszont, úgy látszik, nem

– mutatott rá. Mint mondta, a főváros részben sem mentesülhet az adófizetés alól, az államkincstár erre alapozva határozott decemberben az inkasszó mellett. „Remélem, hogy Karácsony Gergely tett egy újévi fogadalmat és ezentúl befizeti az általa vezetett önkormányzatot terhelő adókat”  – jegyezte meg a tárcavezető. Hozzáfűzte:

ha nem, a kormány az igazságszolgáltatás egyértelmű döntései mentén követi a jog előírásait.

Az interjúban kitértek a Magyarországnak járó uniós forrásokra is. – A folyamat az utóbbi hetekben felgyorsult, így január 17-éig 520 milliárd forint megérkezett az eddig visszatartott forrásokból – mondta Varga Mihály. A kormány jelenleg azon dolgozik, hogy a még blokkolt források kifizetése is megtörténjen.

Egy eurócentet sem hagyunk veszni

– rögzítette a politikus. A pénzügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy 2010-ben csupán az államadósság három százalékát finanszírozta a magyar lakosság, manapság ez az arány 21 százalék.

„Csak addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér”

A tárca becslései szerint idén 5,2 százalék lehet az éves infláció, ez a szint ugyanakkor még nem nevezhető alacsonynak, ráadásul veszélyeket is hordoz magában – mondta a miniszter. Szerinte ugyanis akár egy kisebb világpiaci vagy más megingás is kellemetlen magasságba lökheti a magyar inflációt.

A magyar gazdaságpolitikának három szempontot kell szem előtt tartania

– szögezte le Varga Mihály. Először figyelni kell az egyensúlyra például azzal, hogy alacsonyan tartjuk a költségvetés hiányát és tovább csökkentjük az állam adósságát. Másrészt féken kell tartani az inflációt, harmadszor pedig olyan gazdasági növekedésre kell törekednünk, amely fenntartható.

Ezek a szempontok úgy rendezhetők össze, ha az állam fegyelmezetten gazdálkodik, és fordít a gazdaság élénkítésére, de csak annyit, amennyit a takaró enged

– mutatott rá a politikus. Hangsúlyozta: egyensúly nélkül a gazdasági növekedés csak látszólagos lehet.

MTI

Kiemelt kép: AFP