Christopher Nolan Oppenheimer című filmje kapta a legtöbb, 13 jelölést az idei Oscar-díjakra. A látványtervezői kategóriában ismét van magyar jelölt: Mihalek Zsuzsa is esélyes a díjra a Szegény párák című filmért.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) kedden a Los Angeles-i Samuel Goldwyn Színházban hozta nyilvánosságra az Oscar-jelöléseket – tájékoztat az MTI.

A több mint 20 filmes kategória jelöltjeit a Jokerből ismert Zazie Beetz és Jack Quaid, Az éhezők viadala sztárja olvasta fel, az eseményt a filmakadémia élőben streamelte a honlapján és az ABC televízió reggeli műsora is közvetítette.

A jelölésekről az amerikai filmakadémia csaknem 11 ezer fős tagsága döntött szavazással. Idén a szavazattal rendelkező tagok rekordszámú, 93 országból küldték be voksaikat. A legjobb film kategória jelöltjeiről az egész tagság szavazott, a többi kategóriában az illető ágazatokhoz tartozó tagok voksoltak – mondta el bevezetőjében Janet Yang, a filmakadémia elnöke.

Christopher Nolannek az atombomba atyjáról forgatott, Oppenheimer című filmjét 13 kategóriában jelölték Oscarra, köztük a legjobb film, rendezés, adaptált forgatókönyv, operatőr, vágás és eredeti filmzene mezőnyben. Nolan eddig még nem kapott Oscar-díjat, és egy korábbi filmje sem nyerte el a legjobb filmnek járó Oscar-szobrot, de az Oppenheimerrel idén nagy esélye nyílik rá.

Jorgosz Lanthimosz Szegény párák című filmje 11 jelölést kapott, köztük a legjobb látványtervezés kategóriában. A film berendezőjeként Mihalek Zsuzsa díszlettervező a produkciós tervező James Price és Shona Heath társaságában nyerheti el az Oscar-díjat. A film vetélytársai ebben a kategóriában a Barbie, a Megfojtott virágok, a Napóleon és az Oppenheimer.

Martin Scorsese Megfojtott virágok című eposza 10 Oscarra esélyes. Scorsesét 10. alkalommal jelölték a legjobb rendezőnek. A film női főszereplője, Lily Gladstone pedig az első őslakos származású színésznő, akit a legjobb színésznő díjára jelölt az amerikai filmakadémia.

Greta Gerwig Barbie című filmje, amely több mint 1,4 milliárd dolláros (496 milliárd forintos) bevételt hozott világszerte, 8 Oscar-jelölést gyűjtött, köztük a legjobb film kategóriában.

Az Oppenheimer, a Barbie, a Szegény párák és a Megfojtott virágok mellett a Téli szünet, a Maestro, az American Fiction, az Előző életek, az Egy zuhanás anatómiája és az Érdekvédelmi terület került be a legjobb film díjára esélyes 10 jelölt közé.

• A legjobb rendező díjáért egyetlen női rendező, Justine Triet (Egy zuhanás anatómiája) mellett Jorgosz Lanthimosz (Szegény párák), Christopher Nolan (Oppenheimer), Martin Scorsese (Megfojtott virágok) és Jonathan Glazer (Érdekvédelmi terület) verseng.

• A legjobb színésznő Oscarját a Nyadban játszó Annette Bening, Lily Gladstone (Megfojtott virágok), Sandra Hüller (Egy zuhanás anatómiája), Carey Mulligan (Maestro) vagy a Szegény párák főszerepét alakító Emma Stone kaphatja.

• A legjobb színész mezőnyben Bradley Cooper (Maestro), Colman Domingo (Rustin), Paul Giamatti (Téli szünet), Cillian Murphy (Oppenheimer) és Jeffrey Wright (American Fiction) szerepel.

• A mellékszerepet alakító színésznők közül Emily Blunt (Oppenheimer), Jodie Foster (Nyad), Da’Vine Joy Randolph (Téli szünet), Danielle Brooks (The Color Purple) és America Ferrera (Barbie) lett Oscar-jelölt.

• A férfi mellékszereplők kategóriájában pedig Sterling K. Brown (American Fiction), Robert De Niro (Megfojtott virágok), Robert Downey Jr. (Oppenheimer), Ryan Gosling (Barbie) és Mark Ruffalo (Szegény párák) verseng az elismerésért.

• Az adaptált forgatókönyvek Oscarjáért az American Fiction, a Barbie, az Oppenheimer, a Szegény párák és az Érdekvédelmi terület versenyez, a legjobb eredeti forgatókönyv Oscarját pedig az Egy zuhanás anatómiája, a Téli szünet, a May December, az Előző életek vagy a Maestro kaphatja.

• A legjobb dokumentumfilm kategóriában a Bobi Wine: The People’s President, a The Eternal Memory, a Four Daughters, a To Kill a Tiger és az ukrajnai háborúról szóló 20 Days in Mariupol című produkciót jelölték.

• A legjobb operatőr kategóriában Edward Lachman (A gróf), Rodrigo Prieto (Megfojtott virágok), Matthew Libatique (Maestro), Hoyte Van Hoytema (Oppenheimer) és Robbie Ryan (Szegény párák) lett Oscar-jelölt.

• Az eredeti filmzenék mezőnyében az American Fiction, az Indiana Jones és a sors tárcsája, az Oppenheimer, a Szegény párák vagy a Megfojtott virágok zenéje kaphat Oscart. Az augusztusban elhunyt Robbie Robertson, aki Scorsese filmjének zenéjét szerezte, az első őslakos volt, akit ebben a kategóriában Oscar-díjra jelöltek.

• A legjobb eredeti filmdal kategóriában a Barbie két száma, az I’m Just Ken és a What Was I Made For? mellett a Megfojtott virágok Wahzhazhe című dala is Oscar-esélyes lett.

• A legjobb hang Oscarja Az Alkotó, a Maestro, a Mission: Impossible: Leszámolás – Első rész, az Oppenheimer és az Érdekvédelmi terület között dől el.

• A nemzetközi filmek mezőnyében a spanyol A hó társadalma, a brit Érdekvédelmi terület, a német A tanári szoba, az olasz Io capitano és a Wim Wenders rendezte japán Tökéletes napok indulhat az Oscar-díjért.

• A legjobb animációs film díjának sorsa pedig Mijazaki Hajao A fiú és a szürke gém, az Elemi, a Nimona, a Robotálmok és a Spider-Man: A pókverzumon át című produkciók között dől majd el.

A 96. Oscar-díjátadó gálát március 10-én tartják a Los Angeles-i Dolby Színházban.

Maszol