A Szkíta Magyarország tagjai kilátásba helyezték a magyar katonák lefegyverzését, és a kormány letartóztatását is.

A police.hu arról ír, hogy nyolc gyanúsított az ország irányításának átvételére készült, és kilátásba helyezte a magyar rendőrök és katonák lefegyverzését is, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak. Végül a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nagy erőkkel vetett véget a szervezkedésnek tegnap hajnalban.

Az előzményekről azt írják, hogy tavaly novemberben került elő egy olyan videó, melyen egy társaság tagjai bejelentették:

megalakítják a Szkíta Magyarországot, és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését.

Bejelentették: mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni.

Elmondták, hogy rövidesen megtörténik a magyar rendőrség lefegyverzése és a katonaság átállítása, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak. Időközben sikerült azonosítani a szervezet tagjait, akiknek elfogására tegnap hajnalban került sor, írják.

Mivel nem volt kizárható, hogy a tagok lőfegyverrel rendelkeznek, ezért a rajtaütések végrehajtására az NNI a Terrorelhárítási Központot kérte fel.

Tekintettel a jelentős számú helyszínre és gyanúsítottra, illetve arra, hogy ezeknek a felszámolását egyszerre kellett végrehajtani, a TEK műveleti egységei mellet az elfogásokat az NNI Műveleti Szolgálatának egységei és a KR Bevetést Támogató Osztálya támogatta, írják.

Hangsúlyozzák: a Veszprém, Pest, Zala, Bács-Kiskun vármegyékben, illetve Budapesten végrehajtott akcióban közel

150 rendőr egyszerre 10 helyszínen tartott elfogásokat és kutatásokat.

A számok: összesen 11 emberrel szemben intézkedtek, közülük nyolcat – hét férfit és egy nőt – gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, majd egy 53 éves murakeresztúri, egy 68 éves veszprémi és egy 88 éves váci férfit őrizetbe vettek.

„A társaság elszántságát tükrözi, hogy a kutatások során a nyomozók több helyszínen feltehetően éles maroklőfegyvert, lőszereket, AK gépkarabélyt találtak,

továbbá gáz- és riasztófegyvert, valamint gumilövedékes fegyvereket és légfegyvereket foglaltak le. Ezek mindegyikét a nyomozás során szakértői vizsgálatnak vetik majd alá” – közöl döbbenetes részleteket a police.hu.

A lefoglalt tárgyak között szerepelnek még különböző –

a magyar állam létezését tagadó – dokumentumok

és a Szkíta Magyarország nevű szervezettel kapcsolatos iratok is. Az NNI munkatársai találtak olyan okmányokat is, amiket a társaság állított ki tagjainak. Ezek között voltak személyazonosító igazolványok, forgalmi engedélyek, de még diplomáciai mentességet igazoló papírok is. A rendőrök lefoglalták a szervezet tagjainak informatikai eszközeit és elektronikus adatait is a további bizonyítékok beszerzése érdekében – írják.

Kiemelt kép: Képernyőfotó