Donald Trump egyre valószínűbb visszatérése miatt Manfred Weber európai nukleáris elrettentő erő kiépítését sürgeti. Az Európai Néppárt vezetője szerint az EU-nak fel kell készülnie egy olyan háborúra, amelyben a blokk nem élvezi az Egyesült Államok támogatását.

Manfred Weber a Politicónak adott interjújában úgy jellemezte Trumpot és Vlagyimir Putyin orosz elnököt, mint „azt a két embert, akik meghatározzák a 2024-es évet”.

Trump iowai és New Hampshire-i sikerei megijesztették az unió vezetőit. A volt amerikai elnökre NATO-szkeptikusként emlékeznek Európában, mivel korábban azzal fenyegetőzött, hogy az USA nem fog Európa védelmére kelni ha megtámadják.

„Szeretnénk továbbra is a NATO-ban gondolkodni, de elég erősnek kell lennünk ahhoz is, hogy meg tudjuk védeni magunkat nélküle, vagy Trump megválasztása esetén”

– mondta Weber a brüsszeli lapnak adott telefonos interjúban, amit a hirado.hu szemlézett.

Hozzátette: „Függetlenül attól, hogy kit választanak meg Amerikában, Európának képesnek kell lennie arra, hogy külpolitikailag önállóan megállja a helyét, és képesnek kell lennie arra, hogy megvédje magát”.

Ezzel a kijelentéssel pedig eljutott a politikus az európai nukleáris védelem kérdéséhez. A NATO jelenleg nagymértékben támaszkodik az amerikai nukleáris robbanófejekre, amelyeket hat katonai légibázisra telepítettek, Belgiumban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában és Törökországban.

Az orosz–ukrán konfliktus kiéleződése óta Vlagyimir Putyin rendszeresen intéz burkolt atomfenyegetéseket a Nyugat felé, ezért az európai politikus szerint Európának elrettentő erőt kell kiépítenie, és képesnek kell megvédenie magát.

„Mindannyian tudjuk, hogy ha a helyzet úgy hozza, a nukleáris fegyverek döntenek”

– tette hozzá.

Az EU-n belül egyelőre egyetlen ország játszhatna nagyobb szerepet az atomfegyverkezésben, ez Franciaország, a mintegy 300 nukleáris robbanófejével.

Emmanuel Macron 2020-ban vetette fel egy francia vezetésű nukleáris elrettentő erő gondolatát. Németország azonban soha nem fogadta el ezt az ajánlatot. Franciaország 2022-ben ismét megbeszéléseket sürgetett Berlinnel, mondván, hogy az ajánlat továbbra is az asztalon van.

Weber szerint eljött az ideje, hogy újra elővegyük a „force de frappe” (magyarul csapásmérő haderő) nemzetközivé tételének gondolatát.

Az Európai Néppárt vezetője elmondta, szeretné, ha a nukleáris védelem európai dimenziója hosszú távú céljuk lenne, de amíg ez nem reális, addig meg kell fontolnunk Macron ajánlatát, és el kell gondolkoznunk azon, hogyan lehetne Franciaország nukleáris fegyverzetét beágyazni az európai struktúrába.

Másik európai, de az Európai Unión kívüli atomhatalom Nagy-Britannia, amely valamivel kevesebb mint 260 nukleáris töltettel rendelkezik.

„Talán itt az ideje, hogy a Brexit évei után konstruktív párbeszédet kezdeményezzünk brit barátainkkal”

– mondta Weber.

„Ők is nehézségekkel küszködnek a saját biztonságuk garantálása terén. Kifogynak a pénzből két repülőgép-hordozójuk üzemeltetése miatt. Nekik is nehézséget okoz kapacitásaik fenntartása” – folytatta.

Forrás: POLITICO

Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet