Marcel Ciolacu azt állítja, hogy a Romániában élő etnikumok valójában mind románok.

„Emberek, Erdély román föld, az Európai Unió része vagyunk, Magyarország is az Európai Unió része. Románia és Magyarország is NATO-tagok, és az örökkévalóságig szóló megállapodásokat írtak alá”

– jelentette ki Marcel Ciolacu román kormányfő a Szociáldemokrata Párt (PSD) Szatmár megyei szervezetének értekezletén.

A hagyományosan Regátban (Moldva és Havasalföld) erős szocdemek vezetője szerint egyébként normalizálni kell az Erdélyről szóló közbeszédet, tudósít az Agerpres nyomán az Új Magyar Szó.

Ennek jegyében a Bodzavásárról (Buzau megye, Havasalföld) származó Ciolacu leszögezte: felejtsük végre el azt a butaságot, hogy Erdély nem román föld.

„Valójában mindannyian különböző etnikumú románok vagyunk: románok, magyarok, ukránok, németek, akik együtt élnek Romániában. Azt hiszem, ez áldás, és nem ok a vitákra, a minket elválasztó dolgok megtalálására”

– mondta Ciolacu, hozzátéve, hogy a 2024-es választási évben bizonyos politikai erők kevés szavazat reményében a közösségek megosztására törekednek majd.

A románok, magyarok, ukránok és németek is tudják, hogy ezek provokációk. Isten arra teremtett bennünket, hogy ne széthúzzunk, hanem közösen építkezzünk – fogalmazott a politikus, aki azt mondta: nem történhet meg, hogy „két hónapos kampány után” a vegyes házasságban élők elfelejtsék: együtt élnek, és közös gyermekeik vannak.

Ez a beszéd talán azt a nem titkolt célt is szolgálja, hogy a szocialisták megszerezzék a jelenleg magyar polgármester által vezetett szatmári várost, pár hónap múlva kiderül, hogy sikerrel-e.

Kiemelt kép: Marcel Ciolacu Facebook oldala