Az indítékokról egyelőre semmit sem tudni, annyi bizonyos, hogy egy ember az életét vesztette, az állami tisztségviselők pedig kemény hangú üzenetben ítélték el a támadást.

Két, arcát maszkkal elfedő fegyveres ember hívekre támadt vasárnap az isztambuli Sariyer negyedben lévő Szent Mária római katolikus templomban mise idején, egy embert megöltek – jelentette be Ali Yerlikaya török belügyminiszter az X közösségi oldalon.

Yerlikaya az este folyamán közölte, hogy a két gyanúsítottat elfogták, de nem említette a történtek lehetséges indítékát, sem azt, hogy kik voltak az elkövetők.

Nem sokkal korábban az Iszlám Állam jelentkezett a támadás elkövetőjeként Telegram-csatornáján, mondván, a merénylet a terrorszervezet vezetőinek zsidók és keresztények elleni támadásokra való felhívására történt.

A török belügyminiszter a nap folyamán közölte, hogy a „gyalázatos támadás” célpontja a szertartás egyik résztvevője volt, aki a helyszínen életét vesztette.

Yerlikaya később közölte, hogy az áldozat török állampolgár.

A fegyveres elkövetők lövéseket adtak le a levegőbe, és a beszámolók szerint a férfit akkor lőtték le, amikor felállt, hogy tiltakozzon.

Helyszínen készült videófelvételek azt mutatják, hogy több mentő és rendőrautó érkezett az épülethez. A DHA hírügynökség által közzétett egyik felvételen a feketébe öltözött, maszkos elkövetőket lehetett látni, ahogy lassan közelítenek a templomhoz.

Davut Gül isztambuli kormányzó bejelentette, hogy a támadásnak további sebesültjei nem voltak.

A rendőrség a város közlekedési csomópontjain úttorlaszokat emelt, és fokozott ellenőrzéseket tartott.

Ferenc pápa a vasárnapi imádság során szolidaritását fejezte ki az isztambuli római katolikus templom híveinek közösségével.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a történteket követően telefonon fejezte ki részvétét a templom papjának, valamint a kormánypárt helyi képviselőinek.

Yerlikaya a délután folyamán a helyszínre látogatott és kijelentette, nem fogják engedni senkinek sem, hogy szétzilálják Törökország összetartását.

Ekrem Imamoglu isztambuli polgármester szintén elítélte a támadást.

MTI

Borítókép: Az isztambuli Sariyer negyedben lévő Szent Mária római katolikus templom
Forrás: Google Street View