Nyári Szandra a stuttgarti kulináris olimpiát hódította meg: A jövő című alkotása mintegy hatvan másikat maga mögé utasított, és cukrász artisztika kategóriában kapott aranyérmet.

„Ostyalap, csokoládé, puffasztott rizs és cukormassza” – sorolta a Komárom-Esztergom Vármegyei Hírportálnak Nyári Szandra a díjnyertes tortája összetevőit, amivel aranyérmet érdemelt ki a stuttgarti kulináris olimpián az elmúlt hétvégén. A verseny alatt kikötés volt, hogy az édességek ehető alapanyagokat tartalmazzanak, de itt inkább a külcsín, mint a belbecs számított. Az ítészek a február 2-tól öt napon át tartó versenyen több aranyérmet is kiosztottak, ebből az egyik Komárom-Esztergom vármegyébe került.

Két hétig készültem rá, elég intenzív volt a felkészülés. A tatabányai cukrászda bezárt arra a pár napra, csak ezen dolgoztunk

– mondta a Nyári Szandra, akit telefonon értek utol egy nappal a vasárnapi megméretése után. Hozzátette: ha már úton vannak, megnézik az osztrák Hallstat városát az őt elkísérő családtagokkal és a „leányzóval”.

Egyszerű volt az ötlet, hogy robotot formázzak meg cukorból. Arra gondoltam, hogy mi az, ami leginkább a jövőt jelenti számomra. Így született meg a női robot, aki most világot lát, mert még egy kicsit megutaztatjuk

– mesélte Nyári Szandra.

A császári, de Tatabányán dolgozó cukrász szerint erős volt a mezőny. Nagyon örül a stuttgarti győzelemnek, de a többi mestermű előtt is megemeli a kalapját.

Nyári Szandra korábban is ért el már óriási sikereket.

2019-ben, a  Cake Internationalen, a világ legnagyobb tortadíszítő és cukrászrendezvényén két arany minősítést kapott. Egyebek mellett 2018-ban Budapesten, a Pataki János-emlékversenyen, valamint az V. Palotási Tortafesztiválon is első lett. Még ebben az évben Lucifer című remekműve aranyat ért a kulináris világbajnokságon, két évvel korábban pedig Barokk szerelem című tortacsodája nyert Békéscsabán.

KEMMA

Kiemelt kép: Nyári Szandra / Facebook