Kész szerencse, hogy az EU-nak nincs hadserege, mert akkor erővel is demonstrálnák a nevelési szándékot. Rab Irén írása.
Csaknem negyedszázada annak, hogy az Európai Unió gazdasági és politikai szankciókat hozott Ausztria ellen. A szankciókat nem előzte meg Tavares-, Sargentini- vagy egyéb jelentés, sem hosszadalmas 7-es cikkelyes eljárás annak bizonyítására, hogy a tagállam megsérti az Unió alkotmányos alapelveit, a demokráciát, emberi jogokat, a szabadságot. Még nem volt szankciómechanizmus, az Európai Parlamentnek is sokkal kisebb volt a hatásköre az eljárások menetében, és ezzel tisztában is volt.
Az történt ugyanis, hogy 1999 őszén demokratikus választásokat követően a Néppárt (VPÖ) és a Szabadságpárt (FPÖ) alakíthatott kormányt Ausztriában.
Utóbbi jobboldali populista bélyeggel volt lepecsételve, és a pártfőnök, az euroszkeptikus, idegenellenes Jörg Haider egyenesen szélsőjobboldalinak minősült. Sokan úgy gondolták, hogy a Szabadságpárt kormányba kerülése növelné a politikában a szélsőjobboldali eszmék elfogadottságát. Brüsszelben meg egyenesen úgy vélték, hogy Ausztria ezzel a jobboldali kormánnyal majd megsérti az EU alapszerződéseit, nevezetesen az emberi jogokat.
Még meg sem alakult az új osztrák kormány, amikor megbuktatására Európa haladó erői már támadást indítottak.
Először az osztrák baloldal részéről indult hisztérikus tüntetéssorozat. A koalíciós tárgyalásokról egy alagúton keresztül kellett kimenekíteni a jobboldali képviselőket a lemondásukat követelő tömeg elől. A baloldali hisztéria elárasztotta Európát, mi lesz, ha a szélsőjobb kerül akárcsak koalíciós hatalomra is egy tagállamban? Érdekes, a kommunisták kormányra kerülése soha senkinek nem csípte a szemét.
Az EU-nak nem volt jogköre az osztrák választások érvénytelenítésére, ezért más utat választottak. Bojkottot hirdettek Ausztria ellen, amihez az akkori tizennégy uniós állam mellett a buzgó Csehország is csatlakozott.
Akkoriban tizenöt tagállammal gyorsabb volt a döntéshozatal. A jobboldali veszélyt érezve pánikszerű konzultációba kezdtek és 2000. január 31-én kiadott állásfoglalásban rögzítették, hogy „a 14 tagállam kormányai politikai szinten semmiféle bilaterális kapcsolatot nem vesznek fel és nem fogadnak el az FPÖ-vel együttműködő osztrák kormánnyal, és az Európai Unió fővárosaiban az osztrák nagyköveteket kizárólag technikai szinten fogadják.” Fölszólítottak az osztrák turizmus bojkottálására (ez a legnagyobb bevétele Ausztriának), leállították az iskolai csereprogramokat, az osztrák szakemberek részvételét ellehetetlenítették a nemzetközi projektekben. Ismerős?
A szankciót 15 tagállam szavazta meg, Ausztria is voksolt önmaga ellen.
Ugyanis a Tanácsban még a szocialista Viktor Klima képviselte Ausztriát és hatalmi érdeke azt diktálta, hogy politikai ellenfeleire az EU nyomást gyakoroljon. Nem Ausztria érdekelte a baloldali kancellárt, hanem a saját egzisztenciája. Valójában baloldali puccskísérlet zajlott, amit Brüsszel vezényelt le.
Hamar kiderült, hogy bakot lőtt a tisztelt testület. Hiszen az EU a szankciók meghozatalával megsértette Ausztria szuverenitását, ártott saját morális hitelének és veszélyeztette a küszöbön álló bővítési folyamatot. Az Európai Unió ezekkel a szankciókkal egy erőszakra épülő hatalom képét mutatta, és egy törvényes választás eredményét kérdőjelezte meg.
Végül három bölcset küldtek Bécsbe, nézzék már meg, hogy az jobboldali koalíciós kormány az EU értékeinek és normáinak mentén folytatja-e a munkáját. A bölcsek kiderítették, hogy bár a Szabadságpárt még ma is jobboldali populista pártnak tekinthető, de az osztrák kormány elkötelezett a közös európai értékek mentén, és tiszteli a kisebbségek, valamint a menekültek és a bevándorlók jogait. Akkoriban az első Orbán-kormány regnált Budapesten és Orbán Viktor tüntetőleg meghívta az új osztrák néppárti kancellárt Budapestre. Pedig akkor még Magyarország csak tagjelöltje volt a vágyott világnak.
A szankciókat feloldották, Haider visszavonult szűkebb hazájába, Karintiába, ott gyűjtötte a halálos fenyegetéseket, a lejárató, meghurcoló újságcikkeket, de nem vette őket komolyan.
Aztán egy szép napon halálos autóbaleset érte, amiért egyedül ő lehet felelős, a szabályokat áthágva, magas alkoholszinttel, a megengedettnél sokkal gyorsabban hajtva nem tudta bevenni a kanyart. Ráadásul melegbárból jött, ez is a lejáratás részének számított, mert akkoriban még nem volt törvény a nyugati világban az azonosneműek azonos jogairól, és Conchita Wurst sem lépett még elő a palackból.
A történetet a Financial Times cikke hívta most elő belőlem. Ott lebegtették meg, mit főznek a brüsszeli kondérban, mi vár Magyarországra, ha a jobboldali radikális és populista Orbán Viktor vétójogával élve megakadályozza az Ukrajna támogatására szánt pénzösszeg kifizetését.
Azt hiszem, a kiszivárgott terv nemcsak engem, hanem mindenkit sokkolt. Ilyen zsaroló terv utoljára a moszkvai központi bizottságban születhetett. Kész szerencse, hogy az EU-nak nincs hadserege, mert akkor erővel is demonstrálnák a nevelési szándékot.
Brüsszel olyan stratégiát vázolt fel, amely kifejezetten Magyarország gazdasági meggyengítésére törekszik.
Meg kell rendíteni a befektetők bizalmát, ezáltal kárt lehet okozni a „munkahelyteremtésben és a növekedésben”. A terv szerint támadást indítanának a forint ellen, ez növelné a hitelfelvételi költségeket és megijesztené a piacokat. Ha nem születik megállapodás, akkor végleg leállítják a Magyarországnak járó összes uniós pénzügyi támogatást. Ha nincs uniós pénz, akkor a pénzpiacok és nemzetközi vállalatok kevésbé érdeklődnek a magyarországi befektetések iránt – áll a dokumentumban.
Egy ilyen büntetés „gyorsan az államháztartási hiány finanszírozási költségeinek további növekedéséhez és a valuta értékének csökkenéséhez vezethet”.
Brüsszelben egyesek cáfolták a dokumentum létezését, mások csak bólogattak. Én személy szerint el tudom képzelni, hiszen
a zsarolás nem most kezdődött, hanem jó ideje zajlik.
Nemcsak a költségvetés szerint Magyarországnak járó pénzen ülnek a brüsszeli korifeusok, hanem a gazdaság Covid utáni helyreállítására szánt közel hatmilliárd eurót is évekig visszatartották. Jól emlékszem, hogy a közös hitelfelvételt, ami ezt az alapot finanszírozza, Orbán Viktor meg akarta akadályozni. Aztán szolidaritásból (európai érték) rábólintott, mert nem akart ártani a támogatásra szoruló tagországoknak.
A tagországok mindezt gyorsan elfelejtették, és mint az átkosban, egyhangúlag szavaznak, ha kell, Magyarország ellen, ha kell, önmaguk ellen.
Mert nem tudom elképzelni, hogy felelős politikus nem látja, mivel jár Ukrajna felvétele az európai közösség számára, egyenként és együtt is. Mivel jár a háború kezdete óta nyújtott 85 milliárd euró mellett a mostani 50 milliárd megszavazása. Úgy vannak vele, mint Viktor Klima volt 2000-ben, országomat egy lóért is feláldozom, csak a hatalmam megmaradjon.
Borítókép: Brüsszel olyan stratégiát vázolt fel, amely kifejezetten Magyarország gazdasági meggyengítésére törekszik
Forrás: Getty Images
