Bandi úgy érzi, koncepciós per áldozata lett. Kónya Endre is úgy érezte…

Ahogy arról már beszámoltunk, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság Fekete-Győr Andrást.

Mint ismert, az ügyészség a 2018. decemberi demonstráción eldobott füstgránát, valamint az azt követő lökdösődés miatt emelt vádat Szarvas Koppány Bendegúz és Fekete-Győr András ellen. 2023 májusában az elsőfokú ítéletben felmentették mindkettejüket a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól, de az ügyészség fellebbezett, így most másodfokon született döntés az ügyben. Fekete-Győr Andrást egy év börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban két év próbaidőre felfüggesztette a tanács.

Rács mögé kerülhet a Momentum ex-elnöke

 „Jön a harmadfok, fellebbezünk”

A politikus nemrég az ATV műsorának vendége volt, ahol leszögezte, szerinte

jelenleg egy koncepciós per áldozata.

Úgy fogalmazott: „egy koncepciós eljárásban vagyunk. Azok, akik megélték az államszocialista időket, talán láttak vagy olvastak ilyenekről”. A Momentum egykori vezetője elmondta, 2018-ban a magyar emberekért tüntettek, mire a műsorvezető megjegyezte, hogy nem a tüntetés miatt kapta a büntetést. Fekete-Győr András erre csak annyit felelt: „dehogynem”.

Az ellenzéki politikus ezután  kitért arra, hogy másodfokon az ügyészség hozzáállása miatt találták bűnösnek, miközben az ítéleteteket nem az ügyészség, hanem a bíróság hozza meg. Fekete-Győr erre úgy reagált: „én nem fogom a bíróságot elítélni, megyünk tovább, tehát

 jön a harmadfok, fellebbezünk és bízunk abban, hogy fel fognak menteni”

– tekintett a jövőbe.

Fekete-Győr András reagált Hollik Istvánnak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának a bejegyzésére is, melyben a kormánypárti politikus azt kérdezte, „vállalja-e a politikai felelősséget, azaz lemond-e parlamenti mandátumáról, és visszavonul-e a közélettől”. Erre Fekete-Győr azt felelte:

éppen ellenkezőleg. Ha valami, ez megerősíti az embert, ez a pártállami rezsim el akar nyomni politikusokat”,

azaz nem fog lemondani parlamenti mandátumáról.

Kiemelt kép: Mandiner/Trenka Attila