Ennél aljasabb dolgot még nem láttam” – reagált a zenész arra, hogy a tudta nélkül került egy demonstráció pártfogói közé a neve.

Curtis nevét is felrakta Pottyondy Edina azok közé, akik támogatják a youtouberek pénteki tüntetését, pedig, mint a zenész fogalmazott, ő nem csatlakozik semmilyen politikai megmozduláshoz.

Mint ismert, péntekre hirdetett demonstrációt több közéleti youtuber és influenszer péntekre. Pottyondy Edina, az egyik szervező a Facebookon közölte, hogy több mint 100 híresség állt a tüntetés mellé, a listára olyan nevek kerültek fel többek között, mint Till Attila műsorvezető, Radics Péter digitális tartalomkészítő, Fekete Giorgio, a Carson Coma zenésze, Steiner Kristóf újságíró vagy Lakatos Márk stylist.

Széki Attila Curtis – nevét bár a lista második helyén hozták – egy Facebook-posztban cáfolta meg, hogy részt venne az eseményen. Mint fogalmazott, „A pedofília minden formáját elutasítom, és azt is , ha a gyerekeket politikai célra akarják felhasználni”.

Azonban hozzátette:

Nem adom a nevem semmi, ezzel a céllal szerveződő megmozduláshoz, tüntetéshez, politikai állásfoglaláshoz. Ahogyan eddig, így ezután is kiállok a gyermekek védelme mellett”.

Nem írtam alá semmit, és nem csatlakoztam semmilyen csoportosuláshoz” – nyomatékosította, majd hozzátette: „arra kérek mindenkit, hogy ne éljen vissza a nevemmel, semmilyen fórumon”.

Széki Attila a Mandinernek mondta el, pontosan mi is történt, hogyan és mivel keresték meg őt Pottyondiék.

Éppen Kárpátalján voltam a magyarlakta területeken, magyar kisgyermekek számára jótékonykodtunk, amikor megkerestek. Ebből kifolyólag nem is tudtam aláírni semmiféle petíciót” – mesélte a zenész.

Curtist azzal keresték meg, hogy elítéli-e a pedofíliát, és támogatja-e a gyermekek védelmét, mire azt felelte, természetesen elítél minden ilyen bűncselekményt, és ahogyan eddig, így ezután is kiáll a gyermekek védelme mellett.

Ma reggel azonban szembesültem vele, hogy felkerültem egy szerveződő tüntetés listájára, mint támogató. Akkor esett le, hogy miről is szól ez a történet. Ennél aljasabb dolgot még nem is láttam. Én apukaként és magyar emberként is elítélek minden pedofíliával kapcsolatos történést, de azt kikérem magamnak, hogy a nevemet bármiféle propagandához, politikai megmozduláshoz vagy tüntetéshez felhasználják” – fogalmazott a zenész, aki nem csupán a pedofil bűncselekményeket, de azt is határozottan elutasítja, ha a gyerekeket és azok védelmét politikai célra akarják felhasználni.

Itt a gyermekek védelméről kellene, hogy szóljon a dolog, nem pedig önös politikai érdekekről – tette hozzá.

Mandiner.hu

Borítókép: Curtis éppen Kárpátalján volt, amikor megkeresték, nem is írhatott alá semmit
Forrás: Facebook/Curtis