Az utóbbi napokban a baloldal elkezdett beszélni a gyermekvédelem ügyéről, az aggódásuk azonban azért nem hiteles, mert az elmúlt években a parlamentben rendre nem támogatták a gyermekvédelmi javaslatokat. Egy politikai pártnak, egy országgyűlési képviselőnek a szavazatai mutatják meg a leginkább, hogy mi a fontos számára és mi nem. – írta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára kedden a Facebook-oldalán. A politikus a közösségi oldalán hosszú listában szedte össze, mely gyermekvédelmi javaslatokat nem voltak hajlandók támogatni a most az ügy mellett kardoskodó baloldali pártok. Miközben a kormány évről-évre új törvénymódosításokkal igyekezett előrelendíteni a gyermekvédelem ügyét, addig a baloldal igyekezett aktívan az intézkedések ellen tenni. 

Az államtitkár bejegyzésében rámutatott:

A baloldali képviselők az elmúlt években több tucat alkalommal szavaztak a gyermekeket, sokszor a szociális gondoskodásban élő gyermekeket védő jogszabályok ellen.

Ez mind nem valósulhatott volna meg, ha a baloldalon múlik, mert nemmel szavaztak a parlamentben:

  • A baloldal nem támogatta 2012-ben az új, minden eddiginél szigorúbb, a gyermekek védelmét hangsúlyosan megjelenítő új Büntető törvénykönyv bevezetését. Így ha a baloldalon múlt volna, ma nem védené a gyerekeket az EU legszigorúbb Büntető törvénykönyve, amely nem a bűnöst, hanem az áldozatot védi (2012. T/6958 törvényjavaslat).
  • A baloldal nem támogatta, hogy akik gyermekek sérelmére követtek el súlyos bűncselekményeket, azok a jövőben ne végezhessenek gyermekek nevelésével vagy gondozásával kapcsolatos munkát. A baloldal nem nyújtott volna segítséget a kiszolgáltatott helyzetben lévő áldozatoknak (2013. T/13091 törvényjavaslat).
  • A baloldal nem támogatta a kapcsolati erőszak mint bűncselekmény-típus bevezetését. Ha rajtuk múlt volna, ma nem lenne fokozott védelme az erőszakot, megaláztatást elszenvedő, az együttélésből fakadóan kiszolgáltatott gyermekeknek, házastársaknak, élettársakna (2013., T/11105. törvényjavaslat).
  • A baloldal nem támogatta a titkos menedékházak (ún. shelter house) törvényi létrehozását. Ha rajtuk múlt volna, ma nem lennének olyan helyek, ahova a kapcsolati erőszak áldozatává vált anyák a gyerekeikkel el tudnak rejtőzködni az őket bántalmazók elől (2015. T/5052 törvényjavaslat).
  • A baloldal nem támogatta a gyámhatóság, gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítésére vonatkozó törvénymódosítást sem. Így ha rajtuk múlt volna, ma nem lenne bevezetve a kiskorúak esetében az ellátás visszautasításának tilalma a háziorvossal, házi gyermekorvossal és védőnővel történő együttműködésre is (2016. T/12477 törvényjavaslat).
  • A baloldal nem támogatta, hogy egységes eljárásrend alakuljon ki a gyermekvédelmi intézményekben, a nevelőszülőknél és a javítóintézetekben élő gyermekek bántalmazási eseteinek kivizsgálására és kezelésére. Így ha rajtuk múlt volna, ma nem lehetne gyorsabban és hatékonyabban kivizsgálni és kezelni a gyermekekkel kapcsolatos bántalmazási eseteket. (2017. T/15378 törvényjavaslat)
  • A baloldal nem támogatta a gyermekek otthongondozási díjának bevezetését, mely az önmagukat ellátni nem tudó, egész napos gondoskodást igénylő, súlyosan fogyatékos, tartósan beteg gyermekről való gondoskodást segíti. Így ők nem nyújtanának magasabb anyagi támogatást a gyermeküket otthon gondozó szülőknek (2018. T/3623 törvényjavaslat).
  • A baloldal nem támogatta a gyermekbántalmazás esetén korszerű segítséget és kezelést nyújtó Barnahus-modell hazai átültetését. Így ha rajtuk múlt volna, ma a szexuálisan bántalmazott gyerekeket nem biztonságot nyújtó környezetben, gyermekbarát szobákban, szakemberek segítségével hallgatnák meg az esetről, hanem a felnőttek számára használt, a gyerekekben rossz érzést keltő, hivatalos, rideg körülmények között (2018. T/3623 törvényjavaslat).
  • A baloldal nem támogatta a pedofil nyilvántartás létrehozatalát. Így ha rajtuk múlt volna, ma nemnézhetnék meg a szülők egy online adatbázisban, hogy a gyermekükkel foglalkozó személyt elítélték-e korábban gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt (2021. T/16365. törvényjavaslat).
  • A baloldal nem támogatta, hogy a gyermekek sérelmére elkövetett súlyos szexuális bűncselekmények ne évüljenek el. Így ha rajtuk múlt volna, ma nem lenne lehetősége a sértettnek bármikor, akár évekkel később is feljelentést tenni (2021. T/16365. törvényjavaslat).
  • A baloldal nem támogatta a gyermekpornográfia elkövetőivel szembeni súlyosabb szankciókat. Így ha rajtuk múlt volna, ma nem lenne tilos a gyermekpornográfia elkövetőinek egy idő után újra gyerekek közelébe kerülni (2021.T/16365. törvényjavaslat).
  • A baloldal 2022-ben nem támogatta a gyermekvédelmi népszavazást. Ilyen kifejezéseket használtak az ügyre: „bornírt baromság”, „hülyeség”, „ma egyszerűen nincs Magyarország legfontosabb tízezer ügye között”, „nevetséges”.
  • A baloldal 2023-ban arra buzdította az embereket, hogy ne vegyenek részt a Nemzeti Konzultációban, miközben annak fontos kérdése volt, hogy tovább kell-e szigorítani a gyermekvédelmi szabályozást.

Rétvári Bence a mondandóját azzal zárta: A sort lehetne még folytatni, hogy hányszor hagyták cserben a gyermekeket a baloldali politikusok. Ezek a példák is jól mutatják, hogy számukra a kormány támadása mindig fontosabb, mint a gyermekek védelme. A baloldalon folyamatosan bebizonyították, hogy ha gyermekvédelemről van szó, rájuk nem lehet számítani.

„A kormány pedig évről évre újabb és újabb törvénymódosításokkal erősítette a gyermekvédelmet, és ezt a jövőben is így fogjuk tenni”

– hangsúlyozta az államtitkár.

MTI / civilek.info

Címlapkép: Illusztráció / MTI/Máthé Zoltán