Az Ferencváros labdarúgócsapatának szurkolói már hajnalban elkezdték a görögök elleni „hadviselést”, este pedig a poklot ígérik az Üllői úton az Európa Konferencia-liga visszavágóján.

Egygólos hátrányból kezd a Fradi csütörtök este a görög bajnokcsapat ellen, amely 1–0-ra győzött odahaza. A továbbjutás kiharcolása, a nyolcaddöntőbe jutás nem lehetetlen, és ehhez minden segítséget megadnak majd a zöld-fehéreknek az ultrák, akik már ma hajnalban tettek azért, hogy ne kipihenten érkezzenek az Olimpiakosz futballistái az Üllői úti visszavágóra.

A Fradi legnagyobb szervezet szurkolói csoportjának, a Green Monstersnek a tagjai ugyanis éjjel 3 órakor „meglátogatták” a görög csapatot, a focisták szállásánál tűzijátékokat lőttek fel, hogy megzavarják a rivális tagjainak a pihenését a mai mérkőzés előtt.

„Csodálatos fővárosunk napfelkeltéjét minden turistának látni kell. Ehhez a programhoz azonban érdemes időben felkelni” – írta bejegyzésében a Green Monsters.

A drukkerek pokoli hangulatot ígérnek estére is, s a telt ház is garantált. Reményeik szerint nemcsak most, hanem este is lesz tűzijáték az Olimpiakosz kapujánál. A tét nem kicsi, hozzávetőleg 233 millió forintot kereshet a Fradi, ha kiveri a görögöket. A 16 közé jutásért ugyanis 600 ezer eurót fizet az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). Sajtóinformációk szerint Budapestre 1000-1400 görög drukker érkezett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Green Monsters (@greenmonsters1995) által megosztott bejegyzés

Origo.hu

Borítókép: Hangolnak a Fradi-szurkolók
Forrás: Facebook/Green Monsters