Rajt-cél győzelmet aratott a pénteki éremfutamon, ezzel Érdi Mária aranyérmet szerzett a vitorlázó ILCA 6 (korábbi nevén: Laser) Európa-bajnokságon Athénban. A férfiaknál Vadnai Jonatán ezüstérmet szerzett, bátyja Benjamin pedig ötödik lett.

Utóbbi eredménnyel – amint azt a hazai szövetség Facebook-oldala írja – eldőlt, hogy a fiatalabbik testvér indul a nyári olimpián az ILCA 7 hajóosztályban, Marseille-ben.

Érdi Mária „Mári”, aki tavaly sporttörténelmi világbajnoki címmel szerezte meg a párizsi olimpiai kvótát, az élről kezdhette meg az éremfutamot, amelyen gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott. Minden bóját elsőként vett és meggyőző fölénnyel ért elsőként célba. A magyar vitorlázó mögött a litván Viktorija Andrulyte zárt másodikként, harmadik pedig a francia Louise Cervera lett. Érdi kiegyensúlyozott és nagyszerű teljesítményére jellemző, hogy a kiejtett 11. helyezését leszámítva legrosszabb eredménye egy hatodik hely volt, kétszer-kétszer másodikként és harmadikként futott be.

„Életem egyik legnehezebb versenye volt. Gyenge szél és sok-sok kiszámíthatatlanság, amit kaptam ettől az Eb-től, de sikerült az egész mezőnyből a legjobban alkalmazkodni mindezekhez. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy a tavalyi világbajnoki arany, és Eb-bronz mellé most egy Európa-bajnoki cím is társul. Edzőmmel jó taktikát raktunk össze, és ez eredményesnek bizonyult. Nem volt egyszerű, mert az éremfutam előtt nagyon sűrű volt a mezőny a dobogós helyek tekintetében”

– értékelt Európa-bajnoki sikere után Érdi Mária.

„Már az Európa-bajnokság előtt tudtam, hogy itt az győzhet, aki a legkevesebb hibát követi el, és jó döntéseket hoz. Próbáltam ezt a két dolgot minden futam előtt és alatt szem előtt tartani”

– tette hozzá az M4 Sport és az MSÚSZ gáláján a 2024-es év női sportolójának megválasztott vitorlázó.

Az MVM hajósa az elmúlt négy nagy világversenyen kétszer arany-, egyszer bronzérmet szerzett, az idei vb-n pedig csak azért maradt le a dobogóról és végzett a 7. helyen, mert a gyártó hibája miatt futam közben kiszakadt a hajó talpcsigája.

„Természetesen nagyon örülök annak, hogy a vb-cím után ilyen hamar sikerült az Európa-bajnoki címet is elnyernem” – nyilatkozott az M1-nek. Hozzátette, hogy „néhány nagy név azért hiányzott a mezőnyből”, de az idei világbajnok, a dán Anne-Marie Rindom ott volt. „Egyértelműen az volt a cél, hogy őt sikerüljön megvernem”

– hangsúlyozta.

Kitért rá, hogy a gyenge szél és az ebből adódó kiszámíthatatlanság miatt nagyon fontos volt a kiegyensúlyozott versenyzés, a stabil eredmény.

„Tegnap is volt, hogy harmincadikként értem fel az első bójához és onnan kellett feljönnöm. Nagyon örültem, hogy ott volt a sebességem, és hogy ilyen kiszámíthatatlan körülmények között nekem sikerült a legjobban versenyeznem.”

A női ILCA 6 olimpiai hajóosztályban 107 versenyző indult Athénban.

A férfiaknál pénteken nem rendeztek éremversenyt, ugyanakkor három futamot is le tudtak bonyolítani. A hazai szövetség tájékoztatása szerint eredetileg kettőt terveztek, de a nemzetközi szövetség úgy értékelte, hogy van idő egy harmadikra is, így végül még egyet lebonyolítottak.

Vadnai Jonatán megnyerte az elsőt, majd 14. lett, aztán ismét a leggyorsabbnak bizonyult, ezzel tudott az előző napi tizenötödikről a második helyre felzárkózni. Vadnai Benjamin hatodik volt csütörtökön, pénteken pedig 12., kilencedik, majd 18. lett, utóbbi eredményét azonban kiejthette.

Az olimpiai kvótát Vadnai Jonatán szerezte meg a tavalyi összevont világbajnokságon. Az utóbbi két játékokon Benjamin indult, de az elmúlt időben a fiatalabbik testvér mutatott jobb formát, negyedik volt a 2022-es Eb-n, a januári vb-n pedig 77 pontos előnyt gyűjtött bátyjával szemben, és most is előrébb végzett.

A férfi olimpiai ILCA 7 hajóosztályban 136 vitorlázó indult. Az athéni Eb magyar szempontból sporttörténelmi sikerrel zárult: a nőknél és a férfiaknál is lett magyar érmes.

hirado.hu

Kiemelt kép: Érdi Mária a hágai vitorlázó világbajnokságon az ILCA 6 (korábbi nevén Laser) hajóosztályban versenyez 2023. augusztus 20-án. Érdi aranyérmet nyert (Fotó: MTI/EPA/ANP/ Sem van der Wal)