Hullanak a csontvázak: ezúttal a Gazdagréti Szivárvány Óvoda (nomen est omen?) egyik alkalmazottja ellen indult nyomozás, a vélhetően homoszexuális pedagógiai asszisztenst őrizetbe is vette a rendőrség.

A szülőknek jó ideje gyanús volt a baloldali irányítású önkormányzat egyik óvodájában dolgozó férfi, félelmeiket pedig beigazolta a rendőrségi nyomozás, az egyenruhások pedig pénteken le is csaptak a férfira. Az eljárás eddigi adatai arra utalnak, hogy a fiatalember valószínűleg homoszexuális.

A botrányos esettel kapcsolatban Újbuda Önkormányzata is közleményt adott ki.

Mint írták, a rendőrség február 23-án kezdett adatgyűjtésbe egy névtelen bejelentés alapján. Újbuda Önkormányzata is ekkor értesült először az ügyről.

Az érintett dolgozó azóta nem léphetett be az óvoda területére, nem találkozhatott a gyermekekkel, 2018-ban indult munkaviszonyának megszüntetésére haladéktalanul sor került, köznevelési foglalkoztatotti jogviszonya pedig megszűnt.

A BRFK közölte: bejelentés alapján szexuális kényszerítés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást, amelyben egy férfit gyanúsítottként hallgattak ki. A férfit a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására az ügyészség felé. A kényszerintézkedés elrendeléséről várhatóan már szombaton döntenek.

Kiemelt kép: kekvillogo.hu