Az MSZP közigazgatási pert indított és azonnali jogvédelmet kért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott büntetés miatt – közölte az ellenzéki párt az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a szocialista párt március 15-én nyújtott be keresetet az ÁSZ-büntetés egyik felének végrehajtását foganatosító magyar államkincstári határozat megsemmisítése érdekében, és azonnali jogvédelmet kért a büntetés másik felének inkasszálásával szemben.

Közölték, az MSZP nem fogadott el jogi személytől tiltott támogatást, a Magyar Közlönyben közzétett kampányelszámolása teljes körű volt,

a választási kampányköltségeire vonatkozó korlátozást betartotta, ezért semmilyen büntetés kiszabása nem indokolt.

Hozzátették: az Állami Számvevőszék a megállapításait olyan dokumentumokra alapítja, amelyekkel összefüggésben a számvevőszék maga is feltételezéseket állít, ezen feltételezésekből von le következtetéseket.

    Az MSZP szerint az ÁSZ részjelentése politikai megrendelésre készült, megalapozatlan dokumentum, amely a jogállamiság követelményeinek sem felel meg. A Fidesz az ÁSZ-on keresztül próbálja meg ellehetetleníteni a demokratikus ellenzéki pártokat három hónappal az önkormányzati és az európai parlamenti választások előtt

– olvasható a dokumentumban.

Windisch László, az ÁSZ elnöke februárban közölte, a számvevőszék tiltott kampányfinanszírozást állapított meg a 2022-es országgyűlési választáson közösen induló ellenzéki pártok esetében, a pártok ugyanis mintegy 261 millió 260 ezer forint külföldről származó tiltott támogatást fogadtak el a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól. Tájékoztatása szerint ezt az összeget az összefogásban részt vevő pártoknak – DK, Jobbik, Momentum, MSZP, LMP, Párbeszéd – egyenlő arányban, a központi költségvetésbe 15 napon belül be kell fizetniük, ezzel egyidejűleg az érintett pártok központi költségvetésből juttatott támogatását a tiltott támogatás összegével csökkenteni kell.

Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi tanácsadója la Magyar Nemzetnek korábban elmondta: az a párt, amely a törvényben foglalt vonatkozó szabályt megsértve vagyoni hozzájárulást fogadott el, köteles annak értékét – az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felhívására – tizenöt napon belül a központi költségvetésnek befizetni.

Késedelem esetén a tartozást adók módjára kell behajtani. 

A párt központi költségvetésből juttatott támogatását az elfogadott vagyoni hozzájárulás értékét kitevő összeggel csökkenteni kell. Lomnici Zoltán tájékoztatott:

a büntetést tehát önként kell, tizenöt napon belül befizetni, ha pedig az nem történik meg, a tartozás adók módjára behajtható. 

A büntetés másik fele a költségvetésből jutatott támogatásnak az elfogadott vagyoni hozzájárulás értékével való csökkentése, tehát effektíve a pártoknak nem kell a második 260 millió forintot megfizetniük, csak nem kapják meg.

A pártok pedig nem a kampányra kapnak kevesebb pénzt, hanem az általános központi pártfinanszírozásuk fog ezen értékkel csökkenni. 

MTI / civilek.info / Magyar Nemzet

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd