„Ne gyerekgyilkossággal ünnepeljük a feltámadást” – üzenték a művérrel provokálók.

A Hungarian Animal Rights Corps (HARC) nevű vegán csoport az állatok jogaiért demonstrált húsvét alkalmából az Alcantrai Szent Péter-templom előtt, a Ferenciek terén. Az installációjuknak része volt többek között egy felállított fakereszt, egy művért könnyező plüssnyuszi, egy futószalag, rajta (mű)véres plüss kiscsibékkel és egy megnyúzott bárányt ábrázoló műanyag bábu.

Az aktivista csoport az akcióval arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy szerintük mint minden keresztény ünnepünkkor, úgy húsvétkor is több állat szenved és pusztul el, mint általában,

több tojást fogyasztunk, miközben „a tojásiparban a kakascsibéket élve ledarálják, gázosítják vagy zsákba fojtják”, a csokitojások miatt „a tejelő teheneket erőszakkal termékenyítik és elveszik a gyerekeiket”, és a húsvét alkalmából ajándékozott nyulakra hamar ráunnak az emberek, elhanyagolják őket, és az utcán kötnek ki az állatok.

„Azzal, hogy húsvétkor tojást, más állati eredetű termékeket vagy állatokat vásárolunk, fizetünk az állatkínzó iparágaknak, hogy folytassák az állatok bántalmazását” – mondják közleményükben.

„Ne gyerekgyilkossággal ünnepeljük a feltámadást” – utaltak a húsvét alkalmából lemészárolt csibékre.

Mandiner.hu

Borítókép: Húsvétellenes üzenetekkel nyomul a vegán aktivistacsoport
Forrás: Facebook/Hungarian Animal Rights Corps – HARC