Nagyon aggódom. Az istentagadás, ami a múlt elfelejtéséről – ha nem is a teljes eltörléséről – szól, s amit ma divatos szóval progressziónak hívunk, egyre inkább meghatározza hétköznapi gondolkodásunkat – mondja Kozma Imre atya. Interjú.

Az idén harmincöt éves Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója a háborúról, a kegyelmi ügyről és a húsvétról is beszélt.

Gyalázatos, hogy szinte az egész világ a háború mellé állt – fogalmazott korábban. Erkölcsileg nem az a helyénvaló, ha síkra szállunk a megtámadott fél oldalán?

Erre a kérdésre a legjobb választ az első pillanatban a magyar miniszterelnök adta, amikor azt mondta: ez egy testvérháború. Hozzátennék ehhez valamit. A rusznak, azaz a nagy orosz szellemiségnek a lelki központja mindig is Kijev volt. Vlagyimir Putyin helyében én ezt próbáltam volna visszaállítani, sajnos ő más utat választott.

A fegyveres megoldást. Az ukránok pedig ellenállnak.

Én a jézusi úton próbálok járni, s az ilyen éles kérdéseket is a tőle kapott szemüvegen át megítélni. Szerintem a rosszat csak jóval lehet legyőzni, harc által valódi megoldás nem születhet. Egy korábbi interjúban említettem: a békekötéshez mihamarabb el kell jutni odáig, hogy az ember akár veszíteni is tudjon. A békénél nincs nagyobb tét!

A böjt lényege, hogy a lélek erejét felszabadítsuk, és megismerjük Isten akaratát”

Ezt mondta már Ferenc pápa is, ami nem tetszett az ukránoknak.

Pedig mérlegre kell tenni, mi az, amit kész vagyok elveszíteni a békéért. Persze mind a két fél győzni akar, csakhogy előbb-utóbb igenis be kell látni, az nem lehetséges. Egyre többet hallani a fegyverek hatékonyságáról és tűzerejéről, erre tette le mindkét fél a voksát, amit élet- és emberellenesnek tartok. Számomra tehát csakis a magyar válasz elfogadható: ha megoldani talán nem is, kezelni kizárólag a békesség szellemében lehet az ilyen helyzeteket. Szomorúsággal tölt el, hogy ez pillanatnyilag kisebbségi álláspont. Pedig e készség nélkül nem reménykedhetünk jobb világban.

Egyesek a magyar álláspontot a Nyugattal, sőt a Szent István által hozott döntéssel való szembefordulásként értelmezik. Erről mit gondol?

Gyakran elfeledkezünk róla: államalapító királyunk volt az egyetlen Európában, aki a megváltott világ értékrendjére építette fel országát. Ő ilyen értelemben nem csupán apostoli király volt, hanem maga is apostol, amit a koronát küldő II. Szilveszter pápa is kifejezett. XVI. Benedek pápa pedig a Szuverén Máltai Lovagrend jóváhagyása kilencszázadik évfordulójának római ünnepségén – ahol én köszönthettem – első királyunk örökségére utalva ezt az üzenetet küldte: „Vigyázzanak Szent István örökségére!” És értelmezését is adta: Szent István Isten előtt vállalt felelősséget a nemzetéért.

Mi ez az örökség?

Egyrészt az apostoli küldetés, amely az istenhitre hivatkozik, a másik eleme pedig Szent István Isten előtt vállalt felelőssége a magyarságért. A felvetett kérdést tehát én csakis ebből a szemszögből tudom nézni. Évtizedekkel ezelőtt egy párizsi konferencián egy francia történész mondta, aki első királyunk iránti tiszteletből még magyarul is megtanult: a Kárpát-medence jövője csak a Szent István-i szellemben oldható meg. Sokra értékelem a 2011-es alkotmányt, mert ugyanazokat a spirituális alapokat rögzítette, mint István király. Az Alaptörvényünk visszahozta az igazságot és a reményt a szövetségi eszme megjelenítésével. A Kelet és a Nyugat kapcsolatát pedig abban a szellemben értelmezi, ahogy Szent István tette. Micsoda lelkierő és bölcsesség kellett ahhoz, hogy ortodox anyával és germán feleséggel az oldalán a keresztény Európát felrázó clunyi szellemiség jegyében hozza meg a máig ható, szuverén döntést! Tulajdonképp kikerülte a választási és válaszadási kényszer csapdáját. Bizonyos értelemben Orbán Viktor is összekapcsolta a Keletet és a Nyugatot, amit sokan idegenkedve néznek. Eljutottunk odáig – a történészek szerint is –, hogy a Kárpát-medence, a magyarság jelentette a nyugati bástyát, később pedig mi védtük a keresztény Európát. Mekkora ív ez! A történelmi idő nem mérhető össze a mi emberi életünkkel, de azt hiszem, az ország vezetése jól látja, hogy a kritika nélküli Nyugat-imádat nem hathat át mindent, s a keleti örökséggel is foglalkozni kell.

Közép- és Kelet-Európának „jó szolgálatot” tettek a harcos ateizmus évtizedei: e régió országaiban jobban ragaszkodunk az európai örökséghez – mondta 2020-ban a Mandinernek. A legújabb statisztikák szerint Lengyelországban és nálunk is visszaszorult a vallásosság aránya. Mi lehet az ok?

Nagyon aggódom. Az istentagadás, ami a múlt elfelejtéséről – ha nem is a teljes eltörléséről – szól, s amit ma divatos szóval progressziónak hívunk, egyre inkább meghatározza hétköznapi gondolkodásunkat. Sajnos ez igaz a mi térségünkre is. Ez korunk rákfenéje. Ezzel ellenkezve a megmaradásunk zálogát jelentő örökséget vissza kell hozni a társadalom életébe. A nemzetünkért felelős vezetés is tisztában van vele, ám a nyugati áramlatok – egyesek erőteljes közreműködésével – ettől még nálunk is hatnak. Szokás lekicsinylő módon nyilatkozni az úgynevezett népi vallásosságról, ám igenis megtartóereje volt az eltelt évszázadokban. Csakhogy sikerült azt is legyöngíteni. Ne hasonlítsuk össze a ma hitre hivatkozók hitét azok hitével, akik valaha – akár a templomok freskóinak, a Biblia pauperumnak az üzenete által – váltak templomba járó emberré.

A romboló nyugati üzenet így érkezett hozzánk a második világháború után: „Isten igen, egyház nem.”

Bár a keleti harcos ateizmus egy ideig valóban megedzette az eltökéltségünket Krisztus ügye iránt, ennek a gondolatnak egyre kevésbé voltak képesek ellenállni a régió népei. Az egyház nem készült fel e hatás kivédésére. Szent István példája segíthetne a válaszban: istenhit és emberszolgálat. A kettő csak együtt érvényes. Egy olyan világban, amikor a kultusz gyengül, az eredeti értékeinkhez kell visszanyúlni. A hit kockázattal jár, befogadást jelent. No nem a migránsokra vagy az lmbtq-ra gondolok, hanem a nyitottságra, ami kockázattal jár, és alkalmazkodást vállal, de ígéri a találkozásból kibontakozó megismerést, egymásra találást, összetartozást, közösséget.

A teljes interjú a Mandineren olvasható!

Kiemelt kép: Mandiner/Földházi Árpád