Ha azt halljuk, szakszervezet, az idősebb generáció tagjai óvatos eleganciával elmenekülnek a környékről. Számunkra ugyanis a szakszervezet nem az érdekeinket védő közösség, hanem az MSZMP meghosszabbított keze volt.

Kétségtelenül rossz, de erős beidegződés ez, mert ma már akadnak olyan szakszervezetek, amelyek valóban a munkavállaló érdekeit védik, ráadásul nem kötelező a tagság. Mi csak arra emlékszünk, hogy önként kötelező volt belépni, tagdíjat fizetni. Kötelező, hiszen a szocialista szakszervezet akkor is megvédte az érdekeinket, ha nem akartuk, cserébe az MSZMP azt is megmondta, hogy mi a mi érdekünk.

Tudomásul kell venni, hogy annak a szakszervezetnek, amelyik nyugaton működött, amelyik a nagytőke ellensége volt, befellegzett.

Új módon kell érdeket védeni, bár néhány hagyományos feladata azért megmaradt a közösségnek, csak másként kell harcolni ugyanazokért a célokért.

Így vélekedett a CÖF-CÖKA vezetősége is, amikor szövetségre lépett az Egyenlő.hu közösséggel (amely valaha a Kereskedelmi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete elnevezést viselte). Csizmadia László, a CÖF-CÖKA alapító elnöke úgy véli,

ma már nem a szembenállásra, hanem az együttműködésre érdemes a hangsúlyt helyezni.

– A szakszervezeteknek Magyarországon is van egy szörnyű múltja. Kicsit hasonlított a mozgalom arra, mint ami most Ukrajnában történik, ahol erőszakkal fogdossák össze az embereket katonának. A rendszerváltás előtti szakszervezeteknek volt egy álságos vonása, durva beavatkozás, ha pedig nem vagy szakszervezeti tag, akkor nem vagy rendes ember. A rendszerváltáskor pedig a régi szakszervezetek „jogutódai” jelentős vagyont örököltek, amivel nem tudtak elszámolni soha. A rosszemlékű múlt miatt zuhant vissza a szakszervezetek taglétszáma, a tagdíjakból nem tudják fenntartani magukat, meg is szűnnének állami támogatás nélkül. Ezért tartja az állam kötelességének, hogy a munkavállalók érdekében fellépő szakszervezeteket támogassa.

– Tény, hogy a hagyományosan harcos, tőkeellenes szakszervezetek ideje lejárt, ugyanakkor a munkavállalók érdekeinek képviselete továbbra is fontos lenne… Éppen ezért újfajta szakszervezetekre van szükség. Nem a szembenállásra, az ellentétek kiélezésére kell koncentrálni, nem az utcára vinni az embereket, legfeljebb akkor, ha már nem marad más lehetőség. Alapvetően olyan együttműködésre kell törekedni, amely egyaránt megfelelő a munkavállalók, családjuk és a munkaadók érdekeinek is. Felkapott kifejezéssel élve

win-win helyzetre kell törekedni, amelyben jól jár a tulajdonos, jól jár a menedzsment, jól jár a munkavállaló és annak családja is.

Ezért is választotta jelmondatává az Egyenlő.hu szakszervezet azt, hogy „Egy hajóban evezünk”. Az érintettek érdekeit össze lehet és kell is hangolni. A gondoskodó állam törvényalkotással és más eszközökkel támogathatja mind a munkaadót, mind a munkavállalót, ezzel együtt a dolgozók családjait is.

– Ez az elmélet, de mi van a gyakorlattal?

– Az Egyenlő.hu ezen munkálkodik és már bizonyította is, hogy a törekvésük nem lehetetlen küldetés. Emlékezetes, hogy a CÖF-CÖKA javaslata alapján tavaly karácsony előtt sikerült elérniük, hogy 17 nagyvállalat döntött úgy, hogy december 24-én zárva tartanak, biztosítják, hogy munkatársaiknak is legyen zavartalan Szentestéjük, hogy családjuk körében készülhessenek a nagy ünnepre. Ez óriási eredmény volt. Ez azonban még nem a munka vége, vannak újabb elképzeléseink is. Például

megtehetnék a tulajdonosok, hogy dolgozóiknak havonta egyszer meghatározott keret erejéig biztosítják, hogy önköltségi áron vásárolhassanak annak a boltnak a kínálatából, ahol dolgoznak.

Ez nem jelent anyagi veszteséget sem a tulajdonosnak, sem az államnak. Előbbinek azért, mert annyiért adná az árut, amennyiért beszerzi, utóbbi pedig ugyanúgy megkapja az áfát, mint más vásárlók esetében. Ehhez persze törvényt kell módosítani, ezen dolgozik most az Egyenlő.hu és a CÖF-CÖKA.

– Mindez szépen hangzik, de nem minden multi partner az együttműködésben. Itt van például a Spar, amelyik bepanaszolta Magyarországot a különadó miatt, azt állítva, hogy ezért veszteséges a cég.

– Ha én lennék a Spar tulajdonosa, természetesen én sem örülnék a különadónak, de ne felejtsük el, hogy évtizedek óta innen tolja ki a nyereséget a saját központi vállalata felé. Mérlegre kellene tenniük a kényszerhelyzet okait. Itt volt a covid, itt az infláció, közben azért a többi, hasonló cég így, különadóval együtt is jócskán nyereséges. Ne toljuk túl a biciklit, mert mint mondtam „Egy hajóban evezünk”.

Fotó: civilek.info