Úgy tűnik, nem számít Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója, az ukránok bennünket kedvelnek legkevésbé a tőlük nyugatra található országok közül.

A Razumkov Központ felmérést végzett az ukránok külföldhöz való viszonyáról, a legtöbb válaszadónál Kanada, Lettország, az Egyesült Királyság, Litvánia, Franciaország és Észtország volt a kedvenc – írja az UNIAN.

A felmérés utolsó helyén Magyarország végzett a tőlük nyugatra található országok közül, a válaszadók 63 százaléka negatívan viszonyul a szomszédhoz.

Korábban Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója azt mondta, Magyarország az élen jár Ukrajna segítésében – ez egyébként az ország történetének legnagyobb humanitárius akciója.

Felidézte, éppen járták be az épületeket, helyi vezetőket kerestek, hogy megkérdezzék, miben tudnak segíteni, amikor egyszer csak jött egy édesanya a gyermekével. Valamennyit tudott angolul, mutatta a háta mögött szétbombázott házat, hogy annak a harmadik emeletén laktak.

„Megkérdezték, mi járatban vagyunk. Mondtam, Magyarországról jöttünk, segíteni szeretnénk új óvodákkal, iskolákkal, élelmiszerrel, higiéniai eszközökkel. Erre a kislány belenyúlt a náluk lévő szatyorba, elővett belőle egy csokoládét, és odanyújtotta nekünk, megköszönve, hogy ott vagyunk. Könnybe lábadt a szemünk”

– mondta Lehel László.

Mandiner

Kiemelt kép: Varga Béla / MTI