Baljós árnyak – ugye ez volt a Csillagok háborúja-saga első, sorrendben a negyedik (milyen abszurd, nemde?) része. Nem mondom, hogy a legizmosabb, de kétségtelenül látványos epizód volt, éppen olyan látványos, mint az MSZP tündöklése és hanyatlása.

Az egyik baljós árny, Lendvai Ildikó még ma is bátran, majdnem azt írtam, hogy egyenes gerinccel, de ez költői túlzás lett volna, szóval még ma is utóvéd-harcot folytat és időről időre a Népszava hasábjain fertőzi a közbeszédet. Ebben a komcsik mindig nagyon produktívak voltak, ma sincs másként. Ahogy a proletárdiktatúra idején (amiből csak a proletárok maradtak ki, a diktatúra ellenben virágzott) is izzó gyűlölettel, ahogy ők fogalmaztak „proletár öntudattal” irtották a sötétben bújkáló ellenséget (értsd: polgárságot), úgy a rendszerváltás után is ugyanezt tették. Elvetették a gyűlölet magvait, szorgosan öntözték hazugságlével, és lám, nagy örömükre szárba szökkent, megizmosodott az alantas ösztönök trágyájával táplált cserje. Mammutfenyő méretűvé fejlődött, és

mindig szép számmal akadnak olyan sikertelen, tehetségtelen, de végtelenül irigy emberek, akik jó étvággyal tömik magukba a gyűlöletfa gyümölcseit.

Mert mi mással lenne magyarázható, hogy a társadalom egy része, amely az anyagilag érdekes módon kiváló helyzetben lévő, úgynevezett belpesti értelmiséget jelenti, vevő a gyűlölködésre, nagy örömmel szopja be a nyilvánvaló hazugságokat és hihetetlen agresszivitással próbálja elhinni és elhitetni, hogy ők a többség. Mind a százan. Vagy tán ezren is lehetnek? Ki tudja?

A jelenség nagy megfejtője talán éppen Lendvai Ildikó, aki szerint Orbán Viktornak malaca volt,

azaz szerencséje. Hiszen csakis ez magyarázhatja a negyedik kétharmados választási győzelmet, ehhez kétség sem férhet. Hiszen a voksolás ugyebár nem más, mint egy nagy rulettjáték, Orbán a fekete páratlanra tett és páratlan szerencsével ez mindig be is jött neki. Így kellett legyen, mert Ildikó szerint csak malaca volt.

Azt írja a váratlanul ránctalanná lett arcbőrű matróna, hogy a miniszterelnök mások szenvedéséből, azaz a menekülthullámból és a háborúból is jól jött ki, mert „mások szenvedése is jót tett neki: ügyesen eljátszhatta a »békeharcos« és a »nemzetmentő« szerepét saját hatalma bebetonozására”. Ildikónkat nem zavarja az a tény, hogy a „menekültek” jobbára illegális migránsok, akiket egyetlen épelméjű politikus sem szabadíthatna országára. Látjuk, mi történik ott, ahová csordástul (ha már malacozik, ez a helyes meghatározás) beszabadultak ezek a „szenvedők”. Most már tőlük szenvednek beengedőik, de nem is annyira ők, hanem országuk polgárai. Nemde tiszta szándék vezeti a csecsemőket, gyermekeket megkéselő, tanárokat lefejező, papok torkát elmetsző, a muszlim törvények jegyében társaikat agyonverő „szerencsétleneket”? Meg aztán hatalmas hasznot hozott Orbán Viktornak és Magyarországnak, hogy szomszédságunkban háború dúl, hogy Kárpátalján élő nemzettársainkat is vágóhídra hurcolják egy megnyerhetetlen harc nemes eszméjétől vezérelve. Sikerült elérnünk, hogy nagyjából egyedül maradtunk békepártiságunkkal, szemben az eszét vesztett háborúpárti idiótákkal, mind az Unióban, mind a NATO-ban, retteghetünk, hogy mikor melyik elmeháborodott robbantja ki a III. Világháborút, de Ildikó szerint Orbánnak malaca van. Hát, ha ez a malac, Ildikó szerint jó lenne mielőbb levágni.

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Kell, mert mond ő is. Pedofilmentegetást mantrázik, éppúgy, mint az összes komcsi-libsi gazember. Lehet, hogy egyedül maradok véleményemmel, de a tények azt sugallják, hogy nagyot hibáztunk. Nem azzal, hogy kegyelmet kapott K. Endre, ő ugyanis egyrészt nem mentegetett pedofilt, mert fogalma sem volt arról, nem hitte, hogy főnöke pedofil. De mondjuk, mentegetett. Elítélték, börtönbe került – jóval hosszabb időre, mint az igazi pedofilok többsége -, és leülte a rá kiszabott idő nagy részét. A kegyelem néhány hónappal csökkentette csupán a meglehetősen súlyos ítéletet.

A hibát ott követtük el, hogy hagytuk levadászni két nagyszerű politikusnőnket.

Mindkettő briliáns elme, nagyszerű asszony, akik néhány év alatt többet tettek ezért az országért, mint a mi Ildikónk egész életében.

Bizony, simaképű amazonunk, ez így van, ha fel nem fogod, akkor is.

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Még mindig kell, mert mond ő is. Előhúzza a kalapból a nyulat és elkezdi emlegetni az „új sztárt”, azaz Pjotr Vengerszkijt. Azért nem Magyar Pétert írok, mert ez az alak pályafutását KGB-s belépővel indította. Tudják, titokban készített felvételt (egyet, mert a többit olyan jól elrejtette, hogy maga se találhja) egy feleségével folytatott magánbeszélgetésről. Micsoda ocsmány féreg az, aki ezt teszi hitvesével?

Nem mellesleg aki végighallgatta azt a felvételt, pontosan tudhatja, mit hallott. Egy megtört asszony kényszeres válaszait az agresszív férj által erőltetett kérdésekre. Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy pontosan érezzük, Varga Judit akár azt is elismerte volna, hogy Orbán Viktor életére tört, csak hagyja már békén egykor szeretett férje.

Milyen ember az, aki nem csak felvételt készít, de azzal zsarolja is házastársát, majd nyilvánosságra hozza a felvételt, a plebsz elé teregeti magánéletüket, megkeserítve nem csak felesége, de közös gyermekeik életét is. Ezt az undorító alakot istenítitek, belpesti Belpistik?

Ebből is leszűrhető, hogy attól, mert valaki diplomás, még lehet primitív alak. Annyira primitív, hogy képes lincshangulatba lovallni magát és éppenúgy üvölteni, mint egy gyáva coyote-falka. Együtt hatalmat éreznek magukban, külön-külön ellenben meghunyászkodó senkik.

Primitív emberekre vall az is, hogy messiásként csodálják a hordószónokot és nem veszik észre, hogy Vengerszkij soha nem mond semmit.

Azon kívül persze, hogy az Orbán-kormányt gyalázza. Mit számít Belpistiéknek, hogy csodált gazemberük mélyen hallgat azokról a kérdésekről, amik válaszra várnának? Hallgat az illegális migrációról, szava sincs az orosz-ukrán háborúról, az eszüket vesztett európai politikusok világháborús vicsorgásáról, nincs mondandója a gender-idiotizmusról, meg persze arról sem, hogy ki fizeti a révészt, vagyis honnan szerzett százmilliókat a tüntetéseire. Mert azt, hogy „mikroadományokból” és saját zsebéből fizeti a megmozdulásokat, csak a legbutább követői hihetik el. Vélhetőleg ők sem azért, mert valóban hihető, hanem, mert el akarják hinni. Na ez jellemzi a primitív embereket.

Ildikó drága, ilyen a ti messiásotok? A helyedben ezt nem emlegetném, inkább szégyenkezve hallgatnék róla.

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Még mindig kell. Simaarcú gúnyosan emlegeti a NatCon résztvevőit. Hibásnak tartja ugyan a konzervatív tanácskozás betiltásának kísérletét, de valójában nem bánja, mert olyan alakok vettek részt rajta, mint például Nigel Farage, aki – szerinte – Angliára szabadította a Brexitet. Én még emlékszem Ildikó anyapártjának szövegeire, többek között arra, hogy a komcsik szerint nem egyes személyek, hanem a társadalmi mozgások szabnak irányt a történelemnek. Akkor Farage egy tömeg? Egyedül ő akarta otthagyni azt a gittegyletet, amit Európai Uniónak neveznek?

Légy szíves, Ildikó, és ne kérdőjelezd meg nagy tanítótok, a zsidógyűlölő Karl Marx tanításait!

De rendben, fogadjuk el, hogy egyetlen személy ekkora hatással lehet az eseményekre. A magam részéről akkor Farage-nak életmentő érdemérmet ajándékoznék, amiért kivezette egy diktatúrából országát. Éppen a kifogásolt betiltás és annak körülményei igazolják, hogy hol a diktatúra mostanában. Ott, ahol emberek veszítik el állásukat, ha nem vonyítanak együtt a „progresszívokkal”, ahol üldözik a kereszténységet, ahol egyre több jogot kapnak a muszlim szélsőségesek, ahol a migráns bűnözők csak mentális gondokkal küszködők, még ha gyilkosok, erőszaktevők is. Na ettől menekült Anglia, bár későn. Kilépésük óta sem jobb a helyzet náluk, mint ott, ahonnan elmenekültek.

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

De még mennyire, hogy kell, mert most jön a slusszpoén. Lendvai ugyanis szájára (tollára? billentyűzetére?) merte venni a sajtó- és szólásszabadságot. Pont ő! Hát ki más?

Tökéletesen tudhatja, mi az, hiszen a kommunista érában cenzorként más dolga sem volt, mint eltiporni a szólás- és sajtószabadságot.

Számára természetes a mai progresszívok értelmezése, azaz csak egyféle igazság létezik és egyféle vélemény megengedett, az övék. Neki nem kellett váltani, mindig is ezt képviselte. Legfeljebb a megnevezést kellett kicserélnie, kommunizmus helyett liberalizmus, ez a Lendvai-féle szabadságeszmény.

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Legfeljebb annyit, hogy a mi kis propagandistánk szavahihetősége pontosan akkora, mint szeretett vezére, Gy. Ferenc elkövető mondandója. Hogyan is mondta annak idején ez a remek asszony? „Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse: nem lesz gázáremelés”. És nem is lett – egyszer. Lett viszont tizenháromszor. Ugye, milyen hiteles egy propagandista?

Már semmit sem kell mondanom, Ildikó.

Szerző: fj. Tóth György

Címlapkép: Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke. Fotó: MTI/Soós Lajos