És kettejük közül még Annalena Baerbock a visszafogottabb, ő csak egy újabb értelmetlen szankciós csomagot akar elfogadtatni.

Vlagyimir Putyin orosz elnököt nem lehet a diplomácia eszközeivel meggyőzni az ukrajnai háború befejezésének szükségességéről – jelentette ki egybehangzóan Radoslaw Sikorski lengyel és Annalena Baerbock német külügyminiszter szerdán a nyugat-lengyelországi Slubicében.

A közös sajtóértekezleten Sikorski az ukrajnai háború diplomáciai úton történő befejezésének esélyei iránt tudakoló újságírói kérdésre elmondta: Putyin elnökkel „az a gond, hogy nem tartja be szavát, teljesen hiteltelen”.

Mint emlékeztetett, az 1994-es budapesti memorandum értelmében Ukrajna lemondott atomfegyverek tárolásáról, ennek fejében az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Oroszország az ukrán területi egység és szuverenitás tiszteletben tartására kötelezte el magát.

Putyin ratifikálta a határokról szóló szerződést Ukrajnával – folytatta Sikorski.

„Nehéz hinni valakinek, aki lényegében azt mondja – megszegtem az előző megállapodásokat, de (…) ha egy újabbat írok alá, azt már betartom” – fogalmazott a lengyel diplomácia vezetője.

Érvelt azzal is, hogy többen, köztük Zbigniew Rau előző lengyel külügyminiszter diplomáciai úton próbálta lebeszélni az orosz elnököt az ukrajnai háborúról. „Mindegyikük azonos eredménnyel próbálkozott” – jegyezte meg.

Putyin, mint kiderült, csak a nyers gazdasági és katonai erőre van tekintettel – jelentette ki Sikorski.

Hozzátette: éppen ez a „pénznem”, amelynek felhasználásával az orosz elnököt „meg kell győzni, hogy az invázió hiba volt, a háború pedig megnyerhetetlen, csak akkor van némi esély békére”.

Annalena Baerbock német külügyminiszter elmondta: ő ugyanúgy értékeli a helyzetet, mint lengyel kollégája.

Két és fél éve a fél világ mást sem tesz, csak diplomáciai úton próbálja meggyőzni Putyint, hogy ne okozzon még több szenvedést Ukrajnának – jelentette ki.

A német külügyminiszter fontosnak nevezte, hogy Európa ne támogassa az orosz gazdaságot. Az EU ezért újabb szankciócsomagot készít elő – erősítette meg Baerbock.

MTI

Borítókép: Radoslaw Sikorski lengyel és Annalena Baerbock német külügyminiszter a nyugat-lengyelországi Slubicében
Forrás: Lengyel Külügyminisztérium