Azok után, hogy tavaly szobrot avattak az edzőóriás tiszteletére Budapesten, ezúttal egy utat kereszteltek a nevére.

Tavaly szobrot avattak Weisz Árpád emlékére a budapesti Eiffel Műhelyházban, ezúttal pedig Hollandiában érte elismerés a zsidó származású egykori edzőlegendát. Az olasz futballtörténelem legsikeresebb magyar edzője, az auschwitzi koncentrációs táborban elhunyt Weisz Árpád emléke előtt tisztelgő hollandok a felújított dordrechti Weizigtparkban neveztek el egy utat a magyar futballhősről, aki a város csapatával az 1930-as évek második felében érte el sikereit – írja a Volkskrant.

Az ünnepélyes avatóceremónián a magyar nagykövetséget Szabó Attila diplomata képviselte, aki virágot helyezett el a hatszoros válogatott játékos és futballedző emlékművénél.

Mint ismert, Weisz Árpád 1896. április 16-án született Magyarországon, Solton, ahol édesapja volt a helyi állatorvos. Sikeres, ám rövid magyarországi futballpályafutását követően a Törekvés SE együttesétől Feldmann Gyula labdarúgótárs meghívására a csehszlovákiai Makkabi Brünn együtteséhez igazolt, majd a csapat csődje után Olaszországba tette át a székhelyét. Padovában és az Ambrosiana Internél is lehúzott egy szezont, mielőtt 30 éves korában elszenvedett súlyos térdsérülése után edzőnek állt.

A sikerek a kispadon sem kerülték el: Weisz lett a valaha volt legfiatalabb edző, aki bajnoki címet szerzett Olaszországban. Elvezette az Ambrosianát a scudettóig, az olasz bajnoki címig, és közben felfedezett egy leendő világsztárt, Giuseppe Meazzát.

Az Internazionale legendás milánói stadionjában emléktábla tiszteleg a legendás szakember előtt. Az 1930-as aranyérem mellé a korszakos együttesnek számító Bolognával további két és fél olasz bajnoki címet is begyűjtött – nem véletlenül emlegetik az olasz szurkolók a mai napig, főleg a klub idei csodaszezonjában.

A „fél” bajnoki cím említése különösen jelentős: a Bologna 1938-1939-es szezonban aranyérmet szerző csapatát az első öt fordulóban Weisz edzette, de az olasz faji törvények szigorodása miatt október második felében kénytelen volt családjával elhagyni a csapatot és az országot. Pedig a nemzetközi sikerek sem kerülték el: 1937-ben a párizsi világkiállítás tiszteletére rendezett nyolccsapatos tornán megverték a londoni Chelsea-t a döntőben!

A korabeli politika azonban ellehetetlenítette a trénert, aki Franciaországba, majd Hollandiába, a Rotterdam közelében fekvő Dordrechtbe költözött a családjával.

A holland városban hamar letette a névjegyét, miután élcsapatot csinált az együttesből. Emlékét máig őrzik.

Munkájának elismeréseként nevezték el róla az utat is. A holland Stolpersteine ​​Alapítvány célja, hogy életben tartsa a holokauszt áldozatainak emlékét. A szervezet kezdeményezésének hatására jött létre május elején ez a dordrechti közterület-keresztelő is.

A balszélsőként és balhátvédként szereplő Weisz Árpád hatszor húzhatta magára a magyar válogatott mezét.

A náci Németország 1940. május 10-én támadta meg Hollandiát, és mindössze négy nap alatt elfoglalta. Weisz 1941 szeptemberéig dolgozhatott, de utána már nem, és gyermekei sem járhattak iskolába. A Gestapo 1942 nyarán letartóztatta a családot, majd a Westerbork nevű koncentrációs táborba küldte. Innen október elején Auschwitzba szállították őket, Weisz Árpádot elválasztották családjától, mielőtt 1942. október 2-án Birkenauban gyermekeit meggyilkolták. Weisz később, 1944. január 31-én halt meg Auschwitzban.

Weisz Árpád tehát Magyarországról indulva rövid idő alatt világkarriert futott be, munkájának minőségét nem csak a fényes sikerei jelzik, de az a tény is, hogy minden állomáshelyén a mai napig ápolják az emlékét.

A két világháború között Olaszország legeredményesebb magyar edzője volt.

Ez óriási elismerés, főleg annak ismeretében, hogy közel kilencven honfitársunk dolgozott az olasz futball különböző területein azokban az évtizedekben.

A Csili becenévre hallgató egykori válogatott játékos azonban nem csak a magyar kontingensből emelkedett ki, és nem csak abban a korszakban: büszkén mondhatjuk, hogy Weisz Árpád a Serie A történetének egyik legsikeresebb külföldi edzője is egyben!

Mandiner.hu

Borítókép: A Weisz Árpádról elnevezett út Dordrechtben
Forrás: Magyarország Nagykövetség/Hága