Európai Hazafi Díjat kapott Koncz Zsuzsa

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Koncz Zsuzsa

Nagy volt a verseny az énekesnő, Magyar György és az Egységes Diákfront fiataljai között.

Koncz Zsuzsa kapta idén az Európai Hazafi Díjat – írja az Index. A lap beszámolója szerint szoros volt a verseny: Magyar György ügyvéd, illetve az Egységes Diákfront fiataljainak közössége is sok szavazatot kapott.

A díjat – amit 2019-ben Ujhelyi István EP-képviselő, az Esély Közösség vezetője és Kocsis András Sándor képzőművész-könyvkiadó alapított – minden évben a május 9-i Európa Naphoz kapcsolódóan adják át

egy olyan megbecsült személynek vagy közösségnek, aki kiemelkedően sokat tesz a magyar és az európai értékek képviseletéért.

Az Európai Hazafi Díjat

az előző években Bródy János dalszerző-előadóművész, Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke, illetve Iványi Gábor lelkész vehette át.

Forrás: Mandiner

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004