Félszáz csoport, több mint ezernégyszáz gyermek részvételével kezdődik el pénteken délután a 32. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál Szegeden – tájékoztatta Orbán Hedvig, a szervező Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója az MTI-t.

A fesztivált több mint három évtizede azzal a szándékkal hívták életre, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtsenek a kisebb Csongrád megyei néptánc csoportoknak. A rendezvény azonban néhány év után jelentősen bővült, ma már az ország minden részéből és a határon túlról is érkeznek Szegedre a fellépők színvonalas produkcióikkal.

A pénteken, szombaton és vasárnap a Szent-Györgyi Albert Agórában rendezett hat bemutató előadáson 51 tánccsoport hatvan koreográfiát mutat be, a résztvevő gyermek és ifjúsági táncosok száma meghaladja az ezernégyszázat.

A produkciókat neves néptáncpedagógusokból álló zsűri értékeli. A zsűri véleménye alapján állítják össze a két vasárnapi gála programját is, melyen hét-nyolc produkciót láthat majd a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban.

MTI

Címlapkép: Kuklis István / szeged.hu