Ünnepélyes keretek között szombat délelőtt átadták a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiát (KKNKKA), amely bizonyos szempontból egyedülálló a világon.

Az átadón beszédet mondott Orbán Viktor, aki hangsúlyozta, tartani kell a lépést a világ élvonalával, nemcsak a pályán, nemcsak a vízben, hanem a felkészülésben és a sportlétesítmények minőségében is.

Bár vannak gyönyörű folyóink és csodaszép tavaink, de Magyarország mégiscsak a szárazföld közepén helyezkedik el – mutatott rá az átadón a miniszterelnök, aki szerint ennek ellenére

a magyarokat különleges viszony fűzi a vizes sportokhoz.

„A vízilabda, az úszás és a kajak-kenu mindig is a magyar élsport zászlóshajójának számított. Újabban a nyílt vízen is „vitézkedünk”, vitorlásaink pedig nagy tengeri népek csapatait utasítják maguk mögé” – tette hozzá a kormányfő.

A miniszterelnök felidézte: a legutóbbi olimpia világított rá arra, hogy milyen könnyű lemaradni a dobogó legfelső fokáról. Ezért kell tartani a lépést a világ élvonalával a felkészülésben és a sportlétesítmények minőségében is – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Úgy fogalmazott: győzni részvétel nélkül nem lehet, részt venni pedig annyit jelent, hogy az életünk részévé tesszük a sportot. Ha valaki tudja, hogy mi a hosszú távú munka, akkor az Kovács Katalin, aki 31 világbajnoki címével a világ legeredményesebb női kajakozója, emellett 29 Európa-bajnoki címet és három olimpiai aranyérmet tudhat magáénak – méltatta az akadémia vezetőjét.

A kormányfő idézte Kovács Katalint, majd arról beszélt: olimpiai bajnokunk példája is mutatja, hogy a közösség és a személyes ambícióként felfogott elégedetlenség a siker két fő mozgatórugója.

Közösség nélkül nemcsak vízi sportok nincsenek, de nincs nemzet sem

– jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint nem mindegy, hogy a jövő nemzedék milyen tapasztalatokkal a tarsolyában érkezik a felnőttkorba. Ugyanis, mint mondta, ma a gyermekeink egyre izoláltabb világban élnek, ráadásul folyamatos felügyelet és irányítás alatt állnak. Az a nagy társas szabadság, amelyben saját generációja is felnőtt, ma már nem létezik. Azonban a korunk igényeihez igazítva a közösségnek, a közös erőfeszítésnek, a fizikai erőnek és ügyességnek mégis meg kell jelennie a gyermekek életében, és erre a sport a leginkább alkalmas – jelezte Orbán Viktor, aki hozzátette.

Hozzáfűzte: sportolni igazán közösségben lehet, közösségben mérettetik meg a teljesítmény, mert „olyan nincs, hogy valaki fejben gyorsabban fut, mint a többiek, vagy álmában már megnyerte az olimpiát”. Ki kell állni a pástra, be kell szállni a hajóba, oda kell állni a pályára, hogy kiderüljön, mit ér az elvégzett munka – szögezte le.

Orbán Viktor szerint a sportolók tudják, hogy a közösség erőt és kitartást ad.

Az olyan értékeket, mint a bizalom, a kitartás, az adott szó becsülete, vagy a bajtársiasság, leginkább a sportból lehet megtanulni

– fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy a nemzet sikerének másik előfeltétele az ambíció, hogy ne elégedjünk meg az éppen jóval. Ezek olyan képességek, amelyekre az előttünk álló időszakban Magyarországnak nagy szüksége lesz – mondta.

Emlékeztetett:

az elmúlt 35 évben bár voltak nehézségek, a világ alapvetően békés korszakát élte. Egyszerű életstratégiákkal, a közepesnél kicsit jobb teljesítménnyel is lehetett sikereket elérni, de a jövőben ennél többre lesz szükség a kormányfő szerint.

Olyanokra lesz szüksége Magyarországnak, akik képesek mindig „magasabbra tenni a lécet”. A magyar kormány ezért fektet a sportba, és ezért hoz létre olyan sportakadémiákat, mint a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia – emelte ki Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: válságok, járványok és háborúk ellenére világszínvonalú sportközpont jött létre a Velencei-tó partján. Adott tehát az elsőrangú sportpálya, adott a színvonalas oktatás, és ott van a jó közösség is. Minden megvan, ami a sikerhez kell, „a jövőben nem lesz olyan cseh vitéz, aki meglepne minket a saját számainkban” – fogalmazott.

A következő években nagy dolgok várnak a magyarokra, és a kajak-kenu sportban is vissza kell kapaszkodni a világ tetejére

– zárta szavait a miniszterelnök.

MTI

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia megnyitó ünnepségén Sukorón 2024. október 12-én. A sportkomplexum több mint 20 ezer négyzetméteren terül el a Velencei-tó partján. MTI/Koszticsák Szilárd