Igaza van Magyar Péternek: tényleg vége. Ennél már nincs lejjebb. Ahogyan Magyarország soros EU-s elnöki programjának bemutatását követően az Európai Parlamentben a Bizottság elnöke és több képviselő is beszélt, az mindannak a sárba tiprása, amit valaha polgárinak, kulturáltnak, nota bene, európainak neveztünk.
Ám ami Strasbourgban lezajlott, az nem előzmények nélküli. Kezdjük ott, hogy egy nárcisztikus, hirtelen indulatú, hatalomvágyó családfő – kihasználva a feleségét magával sodró politikai botrányt – előbújt az asszony szoknyája mögül, és nemtelen eszközöket használva elégtételt követelt magának. Színre lépése egyértelművé tette, hogy már régóta nehezen viselte a családon belüli másodrendűségét, miközben egyre erőteljesebb meggyőződésévé vált: ő többet érdemel. Célja eléréséhez csokorba gyűjtötte a közösségi média miniszterelnök- és kormánygyűlölő acsarkodóit, és hátát ennek az egyre növekvő tömegnek vetve,
nekiment mindennek, amivel szembe találta magát, egyre magasabbra emelve „a kormányfő széke engem illet” virtuális táblát.
Úgy nem járhatott el, mint a jobbikos Jakab Péter, aki évekkel ezelőtt egyenesen a miniszterelnök székébe telepedett, és még az Országgyűlés levezető elnökének határozott felszólítására sem volt hajlandó onnan fölállni. Így nem tetszeleghetett országvezetőként, miután nem képviselője a magyar törvényhozásnak. Kitalálói belátták: ha itthonról nem megy, buktassuk a nemzeti kormányt kintről, az ország határain túlról! Úgy, ahogyan az Varsóban is sikerült.
Az Európai Uniós parlamenti választás kampányában országos turnéra indult a kisgömböc. Térről-térre, utcasarokról teherautó platóig egyre csak nőtt, növekedett. Bekebelezte az immáron több mint egy évtized óta szerencsétlenkedő óbaloldal szavazóit, a liberálisok iránymutatásaitól látássérültek voksait, valamint a Fidesz – KDNP-ben „magyari módon” csalódott választók tiltakozását. Utolsó hengerbucskázásával hopp, párttá alakult. Névválasztása is példaértékű. Mert a tudattalan facebook szabadságharcosokban is megindíthatott valamit. Fölidézhette a „legmagyarabb folyót”, a mindent magával sodró áradatról szóló Petőfi sorokat, de akár a korábbi házelnök – miniszterelnök, Tisza István személyiségét is. Ez utóbbi még akkor sem elhanyagolható, ha a Tisza Párt követőinek nem mindegyike látta az Országgyűlés elnöki pulpitusában annak a golyónak a nyomát, amit egy ellenzéki képviselő szánt az elnöklő Vasgrófnak. Az a merénylet még sikertelen volt.
Magyarország mostani miniszterelnöke is tudta, hogy nem számíthat az Unió parlamentjében szívélyes fogadtatásra, még ha nem is feltételezte, hogy a balliberális többség a közösségi média indulatát, alpári szóhasználatát, övön aluli kocsmai stílusát előkapva egy emberként fogja majd rá a szó veszélyes fegyverét.
Idézzük föl, hogy a nyár közepén – az elnöki félév kezdetén – sehogyan sem akaródzott a brüsszeli napirendkészítőknek időt találni arra, hogy meghallgassák és megvitassák a magyar kormány – Európa érdekében megfogalmazott – jobbító szándékú elképzeléseit. Erre csak most – túl az elnökségi ciklus felén – sikeredett időt szakítani. Ám ezt az alkalmat is csupán arra használták föl, hogy közöljék: nem kíváncsiak a magyarok terveire. Közölték: nem képezi vita tárgyát, hogy ez addig így is marad, amíg Budapesten a Fidesz – KDNP van hatalmon, és nem jutnak miniszteri tárcához a kommunistákból szelidült szocialisták, valamint a néppártivá lett tiszások. Vagyis vitán felüli, hogy
Brüsszel kiadta a kilövési engedélyt a bevándorlást ellenző, békepárti magyar kormányfőre.
Volt, aki állva tapsolta vörösre a tenyerét a tiszteletlenségtől túlfűtött strasbourgi Tisztelt Házban, mások a virtuális világban öntötték egymásra tetszésnyilvánításaikat. Lájkoltak, posztoltak, és fűvel-fával örömhírként osztották meg a hallottakat.
„Markáns, egyszerre bírálható és védhető konzervatív politikáját gyűlölet és csodálat övezte.” – írták 1918-ban a visszavonult kormányfőről, Tisza Istvánról, miután a Tanácsköztársaság előszeleként– a fővároson végighömpölygő, baloldali tüntetés hatására – az ellene elkövetett negyedik merénylet kioltotta az életét.
NéMA
Címlapkép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselõje (b) és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke sajtótájékoztatót tart Strasbourgban 2024. október 9-én.
MTI/Bodnár Boglárka
