Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: az új gazdaságpolitika legfontosabb pilléreiről  Nemzeti Konzultáció indul, gazdaságpolitikai akciótervet fogadott el a kormány, az Airbnb feltételeit szigorítani akarják, vidéki otthonfelújítási programot indítanak, valamint kormány a kis– és közepes vállalkozások megsegítése érdekében meghirdeti a Demján Sándor-programot.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a kormány tegnap döntött arról, hogy az új gazdaságpolitika legfontosabb pilléreiről Nemzeti Konzultációt indít, így a magyar választóknak lehetősége van arra, hogy a főbb lépésekről véleményt mondjanak.

A világgazdaság a járvány és a háborúk óta megváltozott, ehhez Magyarországnak is alkalmazkodnia kell – fogalmazott Gulyás Gergely. Mint mondta, ennek kulcsa a munkaalapú gazdaság. Hangsúlyozta, Magyarország ebben jól áll,  az unió egyik legmagasabb foglalkoztatottsága a magyar.

1,1 millióval többen dolgoznak, mint 2010-ben. Ennek a megőrzése, ha lehetséges a további bővítése a magyar gazdaságpolitika szilárd alapja.

Gulyás úgy fogalmazott, hogy továbbra is a növekedésre kell koncentrálni, annak ellenére is, hogy Németországban az idei évben valószínűleg recesszió lesz. Ausztriában a világháború utáni évek óta nem volt olyan csökkenés mint most. A miniszter tájékoztatása szerint nyugatról és keletről is várjuk a befektetéseket.

11 kérdés lesz a nemzeti konzultációban

11 kérdésből áll majd a nemzeti konzultáció, a konkrét kérdéseket a héten jelentik be. A nemzeti konzultáció november és december között zajlik, és december 20-ig lehet majd visszaküldeni.

Gazdaságpolitikai akciótervet fogadtak el

„A kormány a tegnapi ülésén a költségvetés előkészítéseként folytatta a gazdaságpolitika új elemeinek kidolgozását” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

„Elfogadtunk egy gazdaságpolitikai akciótervet, aminek a célja, hogy a magyar gazdaság növekedése 3 és 6 százalék között legyen” – fogalmazott.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a gazdaságpolitikai akcióterv három pilléren alapszik:

  • a jövedelmek vásárlóerejének növelése,
  • a megfelelő lakhatás biztosítása
  • és az úgynevezett Demján Sándor-program, ami a kkv-k méretének a megduplázását segítené.

„Ez a három pillér összesen 21 intézkedést tartalmaz” – emelte ki Gulyás Gergely.

„Törekszünk arra, hogy hosszútávú, kiszámítható, lehetőleg hároméves bérmegállapodást kössünk a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletekkel. Ez lehetővé teszi, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelésére úgy kerüljön sor, hogy az ne csak a munkaadók és munkavállalók, hanem az ország egészének érdekeit szolgálja” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely hozzátette, hogy a korábban már említett munkáshitelprogramot is elindítják, továbbá a gyermekek után járó szja-kedvezményt megduplázza a kormány, jövőre és 2026-ban 50-50 százalékkal.

Az Airbnb feltételeit szigorítani akarják

A kormány a magánszálláshely-szolgáltatás, tehát az Airbnb feltételeit szigorítani akarja – jelentette be Gulyás Gergely.

Ezzel kapcsolatosan nincs még konkrét döntés. Úgy gondoljuk, hogy mindenféleképpen meg kell vizsgálni azt, hogy az Airbnb milyen mértékben járul hozzá ahhoz, hogy a lakbérek növekedése – különösen a fővárosban – robbanásszerű volt – abban ugyanis mindenki egyetért, hogy hozzájárul, legfeljebb ennek a mértéke lehet kérdéses – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A lakásbérleti díjakat és az ehhez kapcsolódó szerződések feltételeit is meg fogják vizsgálni.

„A tulajdonjog feltétlen tiszteletét fontosnak tartjuk. Ennek ellenére indokoltnak látjuk a lakásbérleti díjak és szerződési feltételek vizsgálatát” – fűzte hozzá.

Vidéki otthonfelújítási programot indítanak

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt: a kormány vidéki otthonfelújítási programot indít.

Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások opcionális önkéntes döntésen alapuló átmeneti lakáscélú felhasználását szintén lehetővé teszik, a munkáltató által adható lakhatási támogatásra adókedvezményt fognak biztosítani

– derült ki a tájékoztatón.

Az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó eddig is létező kedvezményes, 5 százalékos áfakulcsot legalább 2026 végéig fenntartja a kormány – jelentette be Gulyás, hozzátéve: 5 százalékos, önkéntesen vállalt lakáshitelkamat-plafont fognak bevezetni a bankszektorra.

Erre a bankokkal együttműködve kerül sor. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter már több alkalommal tárgyalt erről.

A kormány ideiglenes jelleggel biztosítani fogja a Széchenyi pihenőkártyára érkező összegek 50 százalékának lakásfelújításra történő felhasználását.

Demján Sándor-program

A kormány a kis– és közepes vállalkozások megsegítése érdekében meghirdeti a Demján Sándor-programot.

„A kis– és közepes vállalkozások a magyar gazdaság gerincét adják, éppen ezért támogatásuk, megerősítésük a bérek emelkedéséhez is jelentősen hozzájárul” – fogalmazott Gulyás Gergely.

Tőkefinanszírozási programot is indítanak, ez egy új eszköz és segíteni fogja a beruházásokat és a fejlesztéseket. A kis– és közepes vállalkozások beruházásélénkítő támogatási programját is elindítják, ahogy a digitalizációt forrásokkal is segítik.

136 milliárd forint összegben valósultak meg beruházások

Vitályos Eszter kormányszóvivő beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban 136 milliárd forint összegben valósultak meg beruházások. Kifejtette, ez összesen 31 projektet jelent.

Forrás: hirado.hu / MTI

Címlapkép: Illusztráció / MTI/Koszticsák Szilárd