A kormány célja, hogy az örökbefogadásra váró gyermekek minél gyorsabban szerető, gondoskodó családba kerülhessenek.

Az Országgyűlés által kedden elfogadott törvénymódosítások segítik az egyetemisták gyermekvállalását, új fejezetet nyitnak a budapesti kollégiumfejlesztésnek, valamint az örökbefogadást is gyorsítják – idézi Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárt a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye.

A Parlament által elfogadott, az egyes felsőoktatási, családügyi és kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvény az elmúlt hónapok egyeztetéseinek eredményét tartalmazza.

A fiatal családos hallgatók karrierépítési és tanulási igényeit is rendezi a törvénymódosítás, hiszen a gyermeket vállaló, házas hallgatók harmincéves korukig élvezhetik az állami ösztöndíj előnyeit, nem kell tehát önköltséget fizetniük, illetve az önköltséges hallgatókat át kell sorolni állami ösztöndíjas képzésre.

A gyermekes doktoranduszok számára a módosítás lehetővé teszi, hogy doktori értekezésük benyújtására rendelkezésre álló határidőt meghosszabbítsák, de szülőként jogosulttá válnának a gyermekek otthongondozási díjára is.

A 14 éven aluli gyermeket nevelő hallgatók jogosulttá válnak egyéni tanulmányi rendre, hogy megfelelően tudják illeszteni a tanulmányaikat és a gyermekükről való gondoskodást.

Az egyetemisták mindennapjait segíti, hogy a napjainkban egyre jobban jelenlévő mesterséges intelligencia használatára vonatkozó szabályokat vezetnek be. Az új gazdaságpolitikai akcióterv egyik kiemelt intézkedése a kollégiumi fejlesztés. A hallgatók igényeire reagálva a kollégiumi férőhelyek esetében is megtörténik az előrelépés, hiszen

az eddigi Fudan Alapítvány Tudás–Tér Alapítványként folytatja a működését és a Diákváros fejlesztésének aktív szereplőjévé válik, így közfeladata lesz a legalább 12 000 férőhelyet biztosító diáknegyed kialakítása is – emeli ki a közlemény.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem javaslatára egészül ki a felsőoktatási szabályozás azzal, hogy az egyetem kezdeményezésére állami tulajdonú gazdasági társaság lehessen az egyetem fenntartója, a vagyonkezelési jog hosszú távú, határozott időre biztosítva legyen az intézmény számára, valamint a finanszírozás feladatfinanszírozási szerződés keretében, teljesítményösztönző formában.

Jól látható eredmények mutatják, hogy a modellváltással az egyetemek oktatási és tudományos szempontból is fejlődne” – mutat rá a tárca, kiemelve: ennek példája, hogy a Budapesti Gazdasági Egyetem elérte a tudományegyetemi kritériumokat, így a jövőben Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemként folytatja a tevékenységét.

A kormány célja, hogy az örökbefogadásra váró gyermekek minél gyorsabban szerető, gondoskodó családba kerülhessenek. A mostani törvénymódosítás tovább erősíti a 2024 nyarán életbe lépett jogszabály–módosítást, így a jövőben a vármegyei és az országos lista helyett egyetlen örökbefogadásra várakozói listáról lehet kiválasztani a gyermek számára legmegfelelőbb örökbefogadó szülőket. Míg 2010–ben 735 gyermeket fogadtak örökbe, addig 2023–ban már 1229 gyermek talált családra örökbefogadás által, az idei évben pedig várhatóan tovább emelkedik az örökbefogadások száma.

A Nemzeti Kulturális Tanáccsal történt konzultáció eredményeként hatékonyabbá válik a kultúrára szánt források felhasználása,

és a változó kulturális szokásokra reflektálva lehetővé válnak a műfajközi átjárások az új kollégiumi struktúrában, így összesen 7 állandó kollégium működik a jövőben. Emellett a folyamatos finanszírozás biztosításához szükséges maradvány felhasználási szabályokat is rögzítették – olvasható a közleményben.

MTI

Borítókép: Varga-Bajusz Veronika felsõoktatásért, szak- és felnõttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár
Forrás: MTI/Kocsis Zoltán