A CÖF-CÖKA vezérszlogenje egyben hitvallás. 2009-es alapításunk óta tudjuk, hogy nemcsak szóban, de tettekben is követnünk kell a civil kurázsit.

A valódi demokrácia (nemcsak az országgyűlési választások idején) nyitja kapuit a polgárok véleménye előtt, de sorskérdéseikben történő részvételhez is betölti szerepét.

A tartós kormányzás a nemzet teljességének felel. Előremutató célját csak az istenadta nép hatékony közreműködésével tudja elérni. A magyarok 2010 óta tapasztalják a megfontolt népakarat fontosságát.

Hazánk az anyaföld, nyelvében él nemzetünk. Európa sorsáért is felelősek vagyunk. A trianoni leckemára már lámpást adott kezünkbe, a II. világháború után területvesztésünk mellett megtapasztaltuk a politikai, egyben nagyhatalmi elnyomásból fakadó rabszolgaságot.

Nyíltan álljunk ki hitünk mellett! Ehhez a remény közelsége mindig ad erőt, a szeretet pedig céljainkhoz vezet. A magyar nemzet többé nem lesz politikai kufárok rablótanyája. Ilyen figurák megjelenésére hathatós válaszokat kell adnunk. Istenadta létünket szellemi honvédelemmel, fegyverek nélkül is meg tudjuk védeni.

Hordószónokok, hamis messiások ördögi színjátékának, politikai uzsorások zsarolásának üzenjük, hogy köztünk nincs helyük.

Elég volt! „A haza minden előtt!”

Csizmadia László
a CÖF-CÖKA elnöke